Vasárnap kezdődik a házasság hete

facebook megosztás

Vasárnap kezdődik a házasság hete; országszerte és a határon túl száz településen háromszáz programmal irányítják a figyelmet a házasság, a család fontosságára - közölte Herjeczki Kornél, a házasság hete mozgalom országos koordinátora a rendezvényről tartott sajtótájékoztatón.    

Herjeczki Kornél elmondta: a programsorozat fő célja, hogy kedvet adjon a házasságkötéshez, képzésekkel, jó minták felmutatásával, hiteles élettörténetek megosztásával segítse a házasságra készülőket.    

Kitért arra: a mesterséges intelligencia térhódítása kihívás elé állítja a párkapcsolatokat. Az embert maximálisan kiszolgáló technika ugyanis "rászoktat arra, hogy azt keressem, nekem mi a jó, holott a párkapcsolat meghatározó kérdése az, hogy nekünk mi jó".    

A következő héten szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy a digitalizálódó, okos eszközökkel teli világban mégiscsak a személyes kapcsolat a legfontosabb - fogalmazott Herjeczki Kornél.    

Mohos Gábor katolikus püspök kiemelte: a házasság két ember szabad, életre szóló döntése. Ez az elköteleződés pedig hasonló biztonságot ad a házastársaknak, mint a természet nem változó, a világot kiszámíthatóvá tevő törvényei. Ez a biztonság létszükséglet az ember számára - mondta.    

Az esztergom-budapesti segédpüspök szólt arról is: ma nagyon sokszor magányos az ember, de a házasságban megtapasztalhatja, hogy közösségben és biztonságban van. Hozzátette: ez a közösség termékenyé is válik a gyermekek vállalásával.     

Fekete Károly református püspök arról beszélt: a házasság hete nemcsak a házasságra, hanem kifejezetten a keresztyén házasságra szeretné ráirányítani az emberek figyelmét. A házasságban "helye van a hitnek, amely megszilárdítja az elköteleződést" - mondta.    

A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke kitért arra: "a házasság kezdőpontja nem egy férfi és egy nő egymásra találása, hiszen Isten fedezte fel, hogy nem jó az embernek egyedül lenni".    

A "házasság olyan titok, amit Isten bízott ránk" és amit egy életen keresztül próbál megfejteni az ember - hangoztatta.    

Tari Annamária pszichoterapeuta azt mondta: a 21. században, a digitalizáció korában még mindig olyan régi értékek tartanak össze egy házasságot, mint a kölcsönös tisztelet, a megbecsülés.    

Hozzátette: a kutatók ma amiatt aggódnak, hogy a "randiapplikációk tömege", amelyek a tökéletes pár megtalálását hivatottak biztosítani, átalakítják a fiatalok párkapcsolatait. A huszonévesek a párválasztást egyre inkább a keresés izgalmával azonosítják, és kapcsolataikban is a vadászatot, az izgalmat keresik a kötődés biztonsága helyett.    

A rendezvénysorozat idei házaspár arca Semsei Rudolf üzletember és felesége, Dobay Eszter.    

A házasság hete központi programjai református istentisztelettel kezdődnek vasárnap Debrecenben, ahol köszöntőt mond Fekete Károly püspök, igét hirdet Püski Lajos lelkipásztor.    

Jövő hétfőn a programsorozat tavalyi házaspár arca, Gorove László mentőorvos és felesége, Gorove Kriszta tanár Pár vagyunk vagy team? címmel, kedden Mihalec Gábor pár- és családterapeuta Szeretlek, de már nem vagyok szerelmes beléd címmel tart előadást a budapesti Aranytíz Kultúrházban.    

Szerdán az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán lesz beszélgetés a házasság hete idei arcaival, továbbá Pálúr János orgonaművésszel és feleségével, Pálúr Kornéliával, Hamar Donát és Hamar Noémi vloggerekkel.    

Csütörtökön a Három királyfi, három királylány mozgalom szervezésében a Magyar Tudományos Akadémián Család és/vagy karrier? címmel tartanak konferenciát. Pénteken zenés istentisztelet lesz a Deák téri evangélikus templomban a Lutheránia Énekkar közreműködésével.    

Szombaton a TIT Stúdióba várják az érdeklődőket a Szeretet, szerelem, szenvedély - vagy szenvedés? Kitarthat-e a szerelem egy életen át? című előadásra.    

A hetet vasárnap ünnepi szentmise zárja a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplomban, ahol a szentmisét Cserháti Ferenc esztergom-budapesti segédpüspök mutatja be.    

A központi programok mellett Budapesten, vidéken és a határon túl is számos kulturális programmal, beszélgetéssel, előadással várják az érdeklődőket. A programok megtalálhatók a www.hazassaghete.hu oldalon.    

A házasság hete programsorozat több mint két évtizede indult az Egyesült Királyságból, Magyarország 2008-ban csatlakozott a mozgalomhoz.     

A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.    

A központi programok fővédnöke Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.