21. századi háború zajlik az utakon – Kanizsa sem kivétel!

facebook megosztás

969 gázolás történt – ebből 23 Zala megyében – kijelölt gyalogátkelőhelyeken tavaly Magyarországon. Ez az adat annak tudatában különösen aggasztó, hogy 39 esetben már a kiérkező mentők sem tudtak segíteni a sérültön. A közelmúlt helyi eseményei is bizonyítják: nagy szükség lenne a gyalogátkelőhelyek biztonságosabbá tételére.

Január 3-án egy autós a Hevesi és a Balatoni utca kereszteződésénél lévő körforgalomból haladt a Rózsa utca irányába. A kijelölt gyalogátkelőhelyen nem adott elsőbbséget a gyalogosan közlekedő 34 éves nőnek és három gyereknek, akiket a fékezése ellenére elütött. Január 18-án egy autós elütött egy gyalogost a Raktárház utcában, majd azonnal továbbhajtott. S végül a legfrissebb idei eset a környékről: január 28-án egy 21 éves férfi gyalogolt Murakeresztúron, hirtelen beszaladt az úttestre, ahol elütötte egy Kanizsa felé haladó személyautó.

Kijelenthetjük: az autós, biciklis, gyalogos „közlekedési-hármas” problémaköre idén sem oldódott meg. Ugyanakkor elsősorban a keresztúri eset világít rá arra, hogy sok esetben nem lehet pálcát törni az autósok felett. Ezt elismeri Léhart Zoltán is, aki mindkét oldalról érintett, hiszen munkája miatt sokat vezet, ugyanakkor futva, sétálva is rengeteg kilométert tesz meg Nagykanizsán és a város környékén.


Fotó: Horváth Zoltán

– Azt látom, hogy mindenki rohan és nem nagyon figyelünk másokra. Éppen ezért szeretném felhívni a futók figyelmét is arra, hogy körültekintően kell áthaladni az úton. Futás közben igyekszem mellőzni a zenét, minden olyan zavaró körülményt, ami elvonhatja a figyelmemet a közlekedésről, s természetesen viselek mellényt, fejlámpát. De elvárnám az autósoktól is, hogy figyeljenek a zebrán átkelőkre, az út szélén haladókra, mert könnyen bekövetkezik a baleset – fogalmazott a Kanizsai Futóklub alelnöke. – Megoszlik ebben a kérdésben a társadalom. Egy jelentős rész tekintettel van a futókra, gyalogosokra, de mindig akadnak olyanok, akiket kifejezetten idegesít, ha látnak egy futóversenyt. Számos esetben előfordult már, hogy valaki elment mellettünk autóval, majd ránk húzta a kormányt. Mintha ezzel akarna megnevelni bennünket, hogy ne az úton futkossunk, hanem menjünk máshova.

A rendőrség egyre komolyabban lép fel – teszik mindezt a statisztikai mutatók szerint is teljesen jogosan – a vezetés közben telefonjukat nyomogató sofőrökkel szemben. Több autóssal is beszéltünk, akik elmondták: ez valóban fontos kérdés, ugyanakkor legalább ekkora figyelmet kellene szentelnie a hatóságoknak az ész nélkül, bedugott füllel, a mobiltelefon kijelzőjére tapadt szemmel bandukolókra, valamint azokra a biciklisekre, akik a kerékpárutak helyett forgalmas útszakaszokon, egymás mellett haladva, megfelelő kivilágítás nélkül közlekednek.

A probléma mindenképpen összetett, ugyanakkor az autósok rendszeres erőfitogtatására nemcsak a gyalogosok és a futók, de a kerékpárosok is panaszkodnak.

– Van olyan sofőr, aki nagyon közel jön hozzám, s azt élvezi, hogy az ember megijed, és elveszti az egyensúlyát – mondta Korcsmárosné Vig Rozália triatlonista. – Az is előfordult már, hogy bicikliztem a kerékpárúton, jobbról figyeltem a kereszteződésben, hogy jön-e autó, közben balról már majdnem nekem is jött egy másik autó, el is kapta a biciklim hátulját. Az a szerencse, hogy jól tudok esni, így nem lett komolyabb bajom. Az autós továbbhajtott, többen rádudáltak, s aztán végül megállt. Összességében nagyon rossz a tapasztalatom az autósokról. Sokkal jobban kellene figyelniük az utakon, hiszen mindenkit hazavárnak. Nemrég például a Magyar utcai körforgalomnál – akkor éppen futottam – egy tanulóvezető érte el a sarkamat, hiába tettem fel a kezem, s állt meg bal oldalon egy autó, se ő, se az oktató nem vett észre. Nagy szerencsém volt, hogy megúsztam ennyivel... Nem mondom, hogy a kerékpárosokkal nincs probléma, de összességében azt gondolom, a futók és a biciklisták is többet bosszankodnak az autósok miatt, mint fordítva.

A kanizsai helyzettel kapcsolatban még a decemberi közgyűlésen interpellált Fodor Csaba (Éljen VárosuNk!). Az önkormányzati képviselő elmondta: nincs olyan fogadóórája, ahol ne jönne szóba ez a téma.

 – Közös célunk a nagyobb biztonság megteremtése. Fontosnak tartom, hogy létrejöjjön egy szakmai egyeztetés a Via Kanizsa és a rendőrség között. Azért szólaltam fel ebben a témában a közgyűlésen is, mert képviselőtársaimmal együtt pontosan tudjuk, hogy komoly problémák vannak a Balatoni, a Teleki és a Hevesi úton, utóbbi esetében markánsabb reformra lenne szükség. Jó ötletnek tartom a gyalogátkelők jobb megvilágítását, valamint azt, hogy bizonyos módszerekkel kiemeljük ezeket az úttestből. Első lépésként azonban ki kell alakulnia a megfelelő szakmai koncepciónak, amelyet frakciónk is támogat majd.

Mikó-Baráth György

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.