A Zala Megyei Kormányhivatalhoz fordult Károlyi Attila

A Zala Megyei Kormányhivatalhoz fordult Károlyi Attila. Az ÉVE önkormányzati képviselője szerint Balogh László polgármester jogszabályt sértett és visszaélt a rendkívüli jogrend adta lehetőségeivel, amikor a veszélyhelyzetre hivatkozva alpolgármestert választott, a részére illetményt és költségtérítést állapított meg, valamint visszahívta a tanácsnokokat és módosította az szmsz-t. Károlyi Attila hivatalos kérelmében a kormányhivataltól azt kérte: törvényességi felhívással forduljon a polgármester felé, és kezdeményezze az általa közgyűlési hatáskörben kibocsátott határozatok visszavonását. 


A telefonnál: Károlyi Attila önkormányzati képviselő, ÉVE

– A polgármester magatartása azért joggal visszaélés, mert a kezébe adott konkrét jogot a társadalmi rendeltetésével össze nem férő célra gyakorolta. Sérti az önkormányzati törvényt is, ugyanis a jogokat jóhiszeműen, a kölcsönös együttműködés elvét figyelembe véve, a társadalmi rendeltetésünknek megfelelően kell gyakorolni. Egyébként ugyanerre az álláspontra jutott a budapesti kormányhivatal, amikor a tudtára adta a hatáskörébe tartozó polgármestereknek, hogy eszükbe ne jusson úgy dönteniük, mint a nagykanizsai polgármester vagy a komlói vagy a szekszárdi. Teljesen abszurd a dolog, és emellett immorális, erkölcstelen. A kormányhivatal törvényességi felhívással forduljon a város polgármesteréhez és kezdeményezze ezeknek a határozatoknak a visszavonását. Amennyiben erre az álláspontra jut a Zala Megyei Kormányhivatal, két lehetősége van a polgármesternek: vagy megfogadja, amennyiben pedig nem, akkor bírói úton kell érvényesítenie a kormányhivatalnak vele szemben a jogát – fogalmazott Károlyi Attila.