…akárcsak a Montmartre-on, Párizsban…

2020. márc. 15.

A háztetők láttán, hallatán óhatatlanul a párizsi művészvilág, a festők, utcazenészek operettbe illő bohém világa jut eszünkbe. Lelki szemeink előtt látjuk a napsütéses háztetőket, s alattuk a jövő-menő, nézelődő emberek tarka sokaságát.

Fotósok paradicsoma lehetne ez a – Fő út, Ady utca, Zrínyi utca és a zsinagóga által körbezárt – csendes kis sziget. A múló idő nyomait magukon viselő falak, a mohával benőtt, töredező tetőcserepek látványában is a harmóniát, a színek és a formák összecsengését keresi az alkotó. A társadalmi összefüggések kibogozását ráhagyja másra. Az egykor Lordok Házának becézett kockaház erkélyéről sok minden látható… Elfáradt karját a fenyőfa a roskadozó háztetőn pihenteti. Vele szemben, a volt Tanácsháza tetőcsatornájában eleség sarjad a szellőzőnyílásokon ki-be repkedő galamboknak. S üdén virít a hóvirág, a tőzike és az ibolya a hajdani bérlakás ablakai alatt.

De nemcsak a képző és a fotóművészetben, hanem a költészetben is találunk a háztetők látványára „felemelő” példát, mint ahogyan Juhász Gyula, a Szerelem? című versében a napsugaras háztetőhöz hasonlítja Annához fűződő érzelmeit: Én nem tudom, mi ez, de édes ez, Egy pillantásod hogyha megkeres, Mint napsugár ha villan a tetőn, Holott borongón már az este jön.” Bizonyára egy tetőfedőnek, vagy egy új lakónak is mást jelent e látvány, mint annak, akivel együtt élte le a fiatal éveit.


(Fotók: Jancsi László)

A kopott kémények és a magányos sziréna alatt hamarosan újra életre kel a helyi „művészvilág” találkozóhelye, a sétálóutca. Megtelnek a székek a vendéglők színes napernyői alatt, s megnyitja kapuját a Honvéd Kaszinó és az Eraklin Táncklub kultúrkorzója. S innen is hallhatjuk az utca zsibongó zaját, a táncosok, énekesek, zenészek, irodalmi színpadosok önfeledt játékát. Akárcsak a Montmartre-on, Párizsban.

A háztetők felett még a tél takaróját lebbentgeti a készülődő tavasz. A faágakon egykettőre bimbót bont a napsugár. Idefenn, a háztetőkön is…

Bakonyi Erzsébet