Apáról fiúra, anyáról leányra…

2020. márc. 21.

Amikor a március 21-ei előadására készülő Zalagyöngye Táncegyüttes próbáján jártunk, még senki sem sejtette, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt az előadást meghatározatlan ideig elnapolják.


Fotó: Kanizsa

A Folytatódjék! című műsor az éjfél után kezdődő zalai lakodalmi szokásokat mutatja be a néptánc nyelvén; elsősorban zalai táncokkal, szokásokkal, de az est folyamán más tájegységek táncaiba is betekintést nyerhet a közönség.

A Zalagyöngye tagjai immár harminc éves barátságot ápolnak. A hagyományőrzés átszövi mindannyiuk életét, ám többen nemcsak ápolják, őrzik, hanem tovább is adják gyermekeiknek a komoly munkával megszerzett tudásukat. A Lenkovics családban apáról fiúra, anyáról leányra szállt a szenvedély.

Levente és a felesége, Kunics Anikó a táncegyüttes alapítói közé tartoznak. Mint mondják, a tánc iránti szeretetük, a hobbijuk közös, s igazából barátokkal vannak együtt a sok energiát, szellemi és fizikai igénybevételt egyaránt jelentő próbákon, és az évenkénti 60-70 fellépésen, melynek felével jótékony célt szolgálnak. A közösséghez tartozás érzése, az egymás elfogadása mind-mind segítséget nyújtanak abban, hogy a tánclépések, a zene, az éneklés ötvözetéből láthatóvá váljon maga a tánc.

A 13 éves Lóránt a Zalagyöngye utánpótlás együttesének, az 5 éve alakult Szikrák Táncegyüttesnek az alapító tagja. Húga, a 10 éves Kinga sem maradt le tőle, ő egy évvel később lépett a csoportba. Hasonlóan más táncos gyerekekhez, ők is belenőttek a táncba. A szülők egészen kis koruktól kezdve magukkal vitték őket a próbákra, előadásokra. Később pedig a gyerekek, a szüleik mintájára a barátaikat, az osztálytársaikat szólították meg. Ugyanazt jelenti nekik is a tánc, mint a felnőtteknek.

– A fellépések miatt nagyon sok időt töltünk el együtt, másképp nem is lehetne – veszi át a szót Anikó. – Mi ezen a téren jó helyzetben vagyunk, mert Kiskanizsán lakunk. A társaság nagy része a városban él, de elmondhatjuk, a tánc révén a Móricz Zsigmond Művelődési Ház valamennyiünk második otthona lett. Valahol lélekben ők is kiskanizsaiak. Úgy megyünk oda, mintha haza mennénk.

Lóri elárulta, az ő legkedvesebb tánca a Felső-Tisza-vidéki szatmári táncok közül való. Különleges zenéje és a verbunk, a férfitánc miatt nyerte el a tetszését. Ameddig tud, táncolni fog, még felnőtt korában sem akarja abbahagyni – jelentette ki felnőttes határozottsággal. Kinga a bácskai táncokat kedveli a legjobban; a zenéjét, a szövegét és a tánclépéseket egyaránt, és természetesen a szép ruhát, amelyben a tánc elején szólózhat. – Jó érzés együtt táncolni a gyerekekkel, de ha a szüleinkkel táncolhatunk, az még jobb érzés – vallják mindketten.

A Zalagyöngye egyik jubileumi műsora, amelyben bagi táncokat adtak elő, sokáig emlékezetes marad a család számára. Egyik részében Levente Lórival, az együttes vezetője, Csonti pedig az ő fiával, Ákossal lépett fel egy legényessel. Nagyon büszkék voltunk rájuk! – jegyezték meg a szülők.

– A mindenki számára nyitott táncházban a gyerekek saját szórakozásukra táncolhatnak. Ott sokszor előfordult már, hogy a fiam felkért táncolni, ami nekem nagyon jól esett, míg az apuka Kingával táncolt – fűzte hozzá az anyuka.

A Táncegyüttes próbájának végén felidéződött bennünk a Szikrák januári műsora, melyet a Hevesi Sándor Művelődési Központ színpadán mutattak be. Az izzadságtól fénylő homlokok, a csillogó tekintek, a kihúzott egyenes derék, Tóth István Csonti művészeti vezető, igazgató köszöntő szavait juttatták eszünkbe:

„Magyar kultúránk, hagyományaink ápolása nem magyarkodás! Amikor megemlékezünk dicső nagyjainkról vagy egy-egy történelmi eseményről, akkor tiszteletből cselekszünk. Tiszteletből őseink iránt és példát mutatva a jövő generációjának! Rajtunk áll, hogy félvállról vesszük-e kötelességünket vagy teljes mellszélességgel kiállunk hagyományaink mellett!”

Bakonyi Erzsébet