Bizonytalan ideig zárva lesz a Zalakarosi Fürdő

facebook megosztás

A megszokottól ellentétben csak néhányan álltak sorban a hétvégén a Zalakarosi Fürdő jegypénztáránál. A koronavírussal kapcsolatos intézkedések az intézményben is éreztették hatásukat. – Az elmúlt héten a hétköznapi forgalmunk visszaesett. Érdekes módon a vendégszámunk múlt hétvégére megugrott, nőnapon ugyanis nagyon jó volt a vendégforgalom a fürdőben. Hétközben viszont visszaesés volt tapasztalható – ez körülbelül egy húsz százaléka a tavalyi vendégszámhoz képest. A jelentős visszaesést pedig ma érezzük, amikor a fele vendég van itt, mint ami ilyenkor szokásos – mondta Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója.


A megszokottól ellentétben csak néhányan álltak sorban a hétvégén a Zalakarosi Fürdő jegypénztáránál

Bár a Zalakarosi Fürdőben minden előírt óvintézkedést megtettek, a város vezetése a mai naptól a fürdőkomplexum bizonytalan ideig tartó bezárását rendelte el. – Hosszas mérlegelés után, a jelenlegi helyzetet figyelembe véve döntöttem úgy, hogy felfüggesztjük a fürdő működését, és ezt minél előbb megtesszük azért, hogy csökkentsük a veszélyt – árulta el Novák Ferenc. A polgármester elmondta, a koronavírus miatt számos akciót, valamint egy külföldi kampányt is le kell állítani, a turizmusban pedig jelentős visszaesés várható. Ehhez kapcsolódóan a város vezetésének is át kell gondolnia a gazdálkodását, továbbá beruházásokat kell elhalasztaniuk. A legfontosabb feladat azonban a lakosság mindennapjainak segítése és a megfelelő információátadás mindenki számára.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.