Digitális környezet a köznevelésben
Szakmai napot tartottak a Mező-gimiben a Digitális környezet a köznevelésben elnevezésű program kapcsán. A hároméves időtartamú pályázat az utolsó megvalósítási szakaszához érkezett. A projektnek két pillére volt, az egyik a matematikai kompetencia, a másik a logikai gondolkodás fejlesztése. Mindkét programcsomaghoz digitális eszközöket, valamint módszertani fejlesztést kaptak a pedagógusok. A matematika kapcsán a GEOMATECH módszertannal és eszközrendszerrel, illetve a Geo szoftverrel ismerkedtek meg a tanulók, és ezáltal látványos, grafikus órákon vehettek részt. A logikai ismeretek fejlesztése révén pedig programoztak legórobotokkal és szoftverrel, ez egyben méréstechnikai lehetőségeket is adott a fizika szakosok számára. - Rengeteg lehetőséget rejtenek ezek a pályázatok, nem beszélve arról, hogy a kollégák 120, illetve 144 órás felkészítésben, továbbképzésben vettek részt egy nyári időszakban. Folyamatosan a tematikába beépítve tudták a gyerekek számára bemutatni ezeket a programokat, illetve a gyerekek szakkörök keretében ismerkedtek meg a legórobotokkal. Mindannyiunk számára ez egy felüdülést jelentő folyamat, hiszen a mechanikai, hétköznapi tanulás mellett egy eszközökkel dúsított, grafikus és digitális, interaktív kommunikációt tett lehetővé a gyerekek között, illetve kollégák és diákok között is - mondta el Májer Anita, a Dr. Mező Ferenc Gimnázium igazgatója.
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Mintegy 200 lelkes résztvevő a teljesítménytúrán
2023. okt. 4. 15:43Sikeres volt a 33. Kanizsa-túra. A 10, 20 és 30 kilométeres távokat összesen 201 fő teljesítette. A résztvevők idén 43 településről érkeztek.
Közgyűlési utózöngék
2023. okt. 4. 14:55A fejlesztések és a feljelentés. E két téma köré csoportosul a múlt heti soron kívüli közgyűlés utáni online kommunikáció. A Czirákiné kapcsán tett ígéret esetében a Fidesz Dél-Zala már a tanácskozás alatt posztolta a viszontválaszát, míg a Rozgonyi-óvoda fejlesztését rögvest, csütörtökön be is jelentette mindkét oldal.
Amint a betegnek tudnia kell...
2023. okt. 4. 14:33Három év kihagyás után, újra egészségügyi előadással várta az érdeklődőket a Szívbetegekért Egyesület. Kisjós Balázs belgyógyász prezentációja iránt akkora volt az érdeklődés, hogy az eredetileg tervezett helyett, a HSMK egyik nagyobb termébe kellett költöztetni az eseményt.
PEN-Feszt a Kutatók éjszakáján
2023. okt. 3. 21:39Harmadszor rendezték meg a PEN-Fesztet a Pannon Egyetem Nagykanizsa - Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központban. A Kutatók Éjszakáján tartott eseményen az aulában interaktív programokkal várták az érdeklődőket, míg az udvaron a könnyedebb szórakozás játszotta a főszerepet.
Expo Real 2023
2023. okt. 3. 21:29Nagykanizsa is részt vesz Európa egyik legnagyobb, háromnapos ingatlankiállításán, a müncheni Expo Real-en. Az október 4-én induló rendezvényen több mint 30 országból mutatkoznak be, Nyugat-Magyarországot pedig kizárólag városunk képviseli. A delegáció célja, hogy minél több befektető figyelmét hívja fel Kanizsa kedvező adottságaira.
Óvodai projektzáró Áder Jánossal
2023. okt. 3. 21:23Áder János, volt köztársasági elnök tartott előadást ma délelőtt a Medgyaszay Házban. Az eseményre a Kanizsa Médiaház nem kapott meghívót. A megyei napilap és az M1 stábja azonban tudósíthatott az eseményről, és a megjelentek szerint, az okoseszközök óvodai használatát segítő pályázat zárásaként érkezett Kanizsára a kormánypárti politikus.
Kampány a magyar munkaerő érdekében
2023. okt. 2. 15:46Migránsmunkások betelepítése helyett, normális béreket a magyar embereknek – ez volt a tételmondata annak az aláírásgyűjtésnek, amit a Jobbik-Konzervatívok képviselői tartottak vasárnap reggel a Vásárcsarnok mögött. Ander Balázs országgyűlési képviselő elmondta, Zala vármegyében is egyre nagyobb problémának számít, hogy a vendégmunkások behozatala bérzuhanást és népességcserét okoz.