Folyamatosan nő a személyi kölcsönt igénylők száma

facebook megosztás

Folyamatosan nő a személyi kölcsönt igénylők száma: az elmúlt egy évben a felnőtt (18-65 éves) magyar lakosság 10 százaléka vett fel személyi kölcsönt, hitelt pedig 31 százaléka, míg egy évvel korábban 8 százalékos, illetve 26 százalékos volt az arány - mondta Holló Bence, a Cofidis ügyvezető igazgatója.    

Holló Bence elmondta: a lakossági hitelpiacon tevékenykedő Cofidis kiemelkedő eredményekkel zárta a tavalyi évet. A cég árbevétele 2019-ben az előzetes adatok szerint elérte a 15,5 milliárd forintot, az ügyfelek száma a tavalyi év végére meghaladta a 150 ezret, ami 2015-höz viszonyítva 53 százalékos növekedés. A fejlődési ütem dinamikus, a vállalat 60 százalékos hitelállomány-növekedést ért el 2015-höz képest, a teljes portfólió jelenleg meghaladja a 100 milliárd forintot.    

Holló Bence elmondta: a teljes hitelállományon belül a személyi kölcsönök és az adósságrendező hitelek aránya a legnagyobb. A személyi kölcsönök éves kihelyezése 2015-ről 2019-re megháromszorozódott, az adósságrendező hitel kihelyezés ötszöröződött - ismertette.    

Kurucz Imre, az NRC Marketingkutató Kft. ügyvezetője ismertette a legfrissebb Cofidis Hitel Monitor reprezentatív kutatást, eszerint a lakosság csupán egynegyede elutasító a hitelekkel szemben. Míg 2011-ben a lakosság 63 százaléka viszonyult pozitívan a hitelekhez, addig 2020-ban a megkérdezettek 74 százaléka volt elfogadó, és 26 százalék utasítja el a hitelfelvételt - mondta.     

A fogyasztók tudatosabbá váltak a hitelfelvétellel kapcsolatban, az összehasonlító oldalak térnyerése, valamint a deviza alapú hitelekkel kapcsolatos negatív élmények is erősítették ezt a magatartást. Hozzátette: a fix kamatozás nagyon erős vonzerő, amit személyi kölcsön esetén keresnek a fogyasztók. Az áruhitelezés területén a 0 százalékos akciók a legnépszerűbbek, a használt autók vásárlásánál pedig lízing helyett jellemzően személyi kölcsönt vesznek fel.     

Elmondta: a hitelcélok között az első és második helyen szinte fej-fej mellett áll a bevételek-kiadások egyensúlyban tartása és a lakásfelújítás, korszerűsítés. Viszont a lakásvásárlás megelőzte az autóvásárlást, a negyedik helyen a háztartási gépek és berendezések vásárlása, az ötödik helyen pedig a másik hitel kiváltása szerepel - ismertette.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.