Halálos gázolás a zebrán – Vádat emeltek a sofőr ellen

facebook megosztás

Egy  1972-ben született nagykanizai férfi 2019. április 19.-én este 7 óra körül Nagykanizsán a Teleki úton közlekedett egy  személygépkocsival a Rózsa utca irányából a Szerviz utca felé, 43-47 km/óra sebességgel a külső forgalmi sávban, a terhelt mellett a belső forgalmi sávban is haladt egy személygépkocsi.  Ekkor a nap a terhelt haladási irányával szembe sütött, s ez az előtte lévő úttest beláthatóságát zavarta. Amikor a terhelt a járművel a Teleki út 7/B. számú ingatlan előtti útszakaszon kijelölt gyalogos átkelőhelyet megközelítette, sebességét nem csökkentette a szembe sütő nap zavaró és a mellette haladó személygépkocsi takaró hatása ellenére, s ezért, valamint a kellő figyelem hiánya miatt nem észlelte az előtte a gyalogosátkelőhelyen balról jobbra áthaladó nő sértettet, s ezért őt az átkelőhelyen elütötte.

A baleset következtében a sértett 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, majd a balesetet követő napon a kórházban meghalt.  A sértett halála és a baleset között közvetlen ok-okozati összefüggés állapítható meg.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség közúti baleset okozásának vétsége miatt emelt vádat - közölte lapunkkal dr. Pirger Csaba ügyész, a Zala Megyei Főügyészség sajtó szóvivője.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.