Hétfőn két emberölési ügyben is előkészítő ülést tart a Zalaegerszegi Törvényszék

facebook megosztás

2020. március 9. napján emberölés bűntette miatt két ügyben is előkészítő ülést tart a Zalaegerszegi Törvényszék.

A délelőtt 9:00 órakor kezdődő ügyben egy 2007-es emberölés vádlottja áll bíróság elé. A vádirat szerint a vádlott 2007-ben hajléktalanként élt, alkalmanként az édesanyjánál húzta meg magát. 2007. december 7-én egy nagykanizsai presszóban italozott, majd hajnali 2 órakor erősen ittas állapotban édesanyja szomszédjának ingatlanához ment. Bemászott a kerítésen és lefeszítette a kamraablakon lévő rácsot és azt benyomva bejutott a házba. A konyhában magához vett egy szabászollót, amellyel a konyhaszekrény melletti szoba lakatját megpróbálta kinyitni, ugyanis a sértett köztudottan itt tartotta a készpénzét. A férfi azonban nem tudott bejutni, az olló hegye beletört a lakatba. Időközben felébredt az idős, 81 éves sértett, akivel a vádlott dulakodni kezdett: arcát legalább 10 alkalommal közepes és nagy erővel egy kisszékkel ütlegelte, s rugdalta. A férfi a bántalmazás során a földre került: előbb eszméletét, majd életét vesztette. Ezután a vádlott a házban való további kutatással felhagyott, s elhagyta az ingatlant.

Az aznap 13:30 órakor kezdődő előkészítő ülésen a tavaly nyáron, a zalaegerszegi Parkerdőben történt esetet tárgyalják majd. A vádirat szerint a vádlott és a sértett 2018 januárjában a zalaegerszegi hajléktalanszállón ismerkedett meg, egymásra élettársként tekintettek. Italozó, hajléktalan életmódot folytattak, ha tehették az éjszakákat a szabadban töltötték. 2019. június 14-én napközben a vádlott és a nő Zalaegerszegen bolyongott, s velük tartott szintén hajléktalan ismerősük. Az esti órákig hárman közel 6 liter bort ittak meg. 19 óra után elindultak a Parkerdő irányába. A sértett ittassága folytán már nehezen közlekedett, ez pedig dühítette a vádlottat. Ütlegelni kezdte a nőt, aki jajgatott, majd leült, lefeküdt a fűbe. Élettársa ettől még indulatosabb lett és a földön fekvő sértett fejét rugdosta, taposta, ezt észlelve egy járókelő rá is kiabált a vádlottra. Ezután a Parkerdőben a játszótér egyik padjánál ültek le és tovább italoztak, majd sötétedés után elindultak alvóhelyük felé. A továbbra is botladozva közlekedő nőt a vádlott vezette, azonban a sértett ismét elfeküdt a földön, ezért a férfi újra bántalmazta, többször megtaposta a felsőtestén. Ezután a vádlott elvonszolta a nőt egy ivókútig, ahol vizet engedett a fejére, mire valamelyest magához tért. Miután tovább indultak a férfi ismét ütlegelte, rugdosta és megtaposta a sértettet. Ekkor az ismerősük odalépett a földön fekvő nőhöz, s attól tartva, hogy életét veszthette, segítségért indult. Ezt követően a vádlott – mivel dühítette, hogy a sértett miatt nem jutnak el az alvóhelyükhöz – tovább bántalmazta a nőt, végül addig szorította a nyakát, amíg megfulladt. Ismerősük rövid idő után segítség nélkül tért vissza. Ekkor a sértett már a hátán feküdt, a vádlott pedig egy közeli padon ült, s arra kérte a másik férfit, hogy hagyják az élettársát ott aludni, míg ők alvóhelyükön aludtak. Hajnalban a két férfi tovább indult kéregetni és inni. A sértett holttestét végül járókelők fedezék fel - tájékoztatta lapunkat dr. Bartalné dr. Mentes Judit a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.