Ingyenes lett a parkolás Kanizsán

Ingyenes lett a fizető parkolók használata Nagykanizsán – a polgármester a védőmaszkok és a költségvetési átcsoportosítás ügyében is tárgyalt. Balogh László minderről közösségi oldalán számolt be.

A városvezető módosította a fizető parkolóhelyek működtetéséről és igénybevételéről szóló önkormányzati rendeletet, így a mai naptól a parkolás óradíja 0,- Ft-ra csökken, vagyis mostantól a veszélyhelyzet végéig nem kell fizetni a parkolásért Nagykanizsán. Mint írja, a döntésre több okból is szükség volt. Ezek között az egészségvédelem és a terhek csökkentése is szerepel, és ezek összefüggenek egymással. Az egyik cél, hogy veszélyhelyzet fennállása alatt bekövetkezett nehéz pénzügyi helyzetben az emberek terhei mind inkább csökkenjenek. Ugyanakkor a mostani helyzetben a tömegközlekedésnél biztonságosabb az egyéni autózás, az ingyenes parkolással a zónában lévő munkahelyekre és belvárosi üzletekbe is plusz költség nélkül lehet kocsival eljutni. Ezzel pedig a nagyobb üzletláncoknál egy helyen összpontosuló tömeget is lehet csökkenteni. Balogh László ma is egyeztetett a kórház főigazgatójával. Brünner Szilveszter azt mondta neki: az intézmény ellátási területén továbbra is nyugodt a helyzet, megfelelően felkészültek a járványügyi veszélyhelyzetre és az egykapus rendszer is jól működik.  A polgármester egy korábbi posztjában említette, hogy a Kanizsa Kárpit Kft. segítségével várhatóan 50 ezer darab 95 %-os szűrőképességű egészségügyi maszkot tud beszerezni a város a jövő hét elejéig, illetve megkezdték a Kanizsa Rehab dolgozói által készített maszkok kiszállítását. Ezekből az egészségügyi intézményekbe, közintézményekbe, cégekbe és – egyebek mellett – óvodákba, szociális ellátó intézményekbe is visznek.