Ismét egy úttestre ugró őz okozott balesetet

facebook megosztás

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű és egy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.


Fotó: police.hu

Egy 55 éves cserszegtomaji férfi közlekedett 2020. március 25-én 5 óra 55 perckor egy Fiat típusú autóval a 75-ös számú főúton, Alsópáhok irányából Keszthely felé. Haladása során egy őz ugrott a járműve elé, melyet elütött. A baleset során személyi sérülés nem történt, a vad elpusztult - közölte honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A szolgálatban lévő állomány kettő személyt fogott el; egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet pedig az ellene kiadott körözés alapján. A zalai járőrök hat főt állítottak elő, ebből három személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés három esetben történt.

A szonda kettő esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél Zala megyében.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.