Izrael színei

facebook megosztás

Izrael színei címmel nyílt tegnap fotókiállítás a Honvéd Kaszinóban. A tárlaton Jeszenői Csaba képeit tekinthetik meg az érdeklődők. A Rozgonyi-iskola tanára tavaly, egy pedagógus-továbbképzés keretében utazott el az országba. A Jeruzsálemben töltött egy hét alatt a résztvevők egyebek mellett felkeresték az Óvárost, a Jad Vashem Intézetet, továbbá ellátogattak a Holt-tengerhez, a Júdeai-sivatagba, valamint arra is lehetőségük nyílt, hogy megtekintsék Tel-Aviv óvárosát, Jaffát. A kiállítást tegnap Balogh László polgármester, valamint Lévai Ibolya, a Kanizsai Zsinagóga Alapítvány elnöke nyitotta meg. Jeszenői Csaba élményeiről vetített képes előadást is tartott.


A fotókiállítással egybekötött vetített képes előadás sok érdeklődőt vonzott

– Novemberben voltam, de kis túlzással még most is azt mondhatom, hogy a hatása alatt vagyok. Nem voltam még Európán kívül sehol, de Európában már sok országban jártam – mind nagy élmény is volt. Izraelbe elmenni, a vallások és a kultúrák sokféle egyvelegét megnézni egy hét alatt… Ez olyan kulturális élmény, hogy egyszerűen felejthetetlen, és biztos, hogy az is fog maradni – árulta el Jeszenői Csaba.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.