Kevesebb kérdésben dönthet ezentúl a polgármester

Bár ezúttal nem szerepelt a közgyűlés napirendi pontjai között az alpolgármester-kinevezés, mégis újabb fordulóponthoz ért a hónapok óta húzódó ügy. Miután az Éljen VárosuNk! Egyesület és a Fidesz-KDNP képviselői nem tudtak megegyezni, a közgyűlés úgy döntött: megvon bizonyos döntési jogköröket a polgármestertől.


Fotó: Horváth Zoltán

A közgyűlést követően, a Kanizsa Televízió kérdésére Balogh László azt mondta: a város legitim polgármestereként igényt tartott a tőle elvett jogokra, de tudomásul veszi, hogy a közgyűlés „kiskorúsította”. Mint fogalmazott: „állok elébe ennek a fajta munkának is, azzal együtt, hogy az általam képviselt választói akarat többet érdemelne”.

Az Éljen VárosuNk! Egyesület frakcióvezető-helyettese úgy látja, a Fidesz-KDNP frakciója „túldramatizálja” a helyzetet, hiszen a visszavett hatáskörök eredetileg – és törvény által rögzítve – a közgyűléshez tartoztak, nem pedig a polgármesterhez.

Kiskorúsításról szó sincs. Ezeket a jogokat fokozatosan vonta meg a Fidesz-KDNP a grémiumtól az előző ciklusokban, így tűntetve el a döntések átláthatóságát, hiszen a legtöbb intézkedésről csak utólag, a polgármesteri beszámolókból értesültünk – fogalmazott Horváth Jácint. – Mostantól azonban nyílt bizottsági és testületi üléseken tárgyaljuk a várost érintő ügyeket. Azokról a kérdésekről, amelyek a törvény által sürgős döntést igényelnek, továbbra is a polgármester rendelkezhet.

Fodor Csaba frakcióvezető újságírói kérdésre azt mondta: nem csorbítottak volna Balogh László hatáskörén abban az esetben, ha a két frakció meg tud egyezni az alpolgármester vagy az alpolgármesterek személyéről, és az általuk ellátandó feladatok megosztásáról, a Fidesz-KDNP azonban nem hajlott a kompromisszumra.

– Amikor legelőször leültünk tárgyalni, azt szerettük volna, ha az ÉVE két alpolgármestert ad a fideszes polgármester mellé – mondta. – Nagykanizsán volt már ilyen: Tüttő István polgármesterségekor a szocialista városvezető mellett két fideszes alpolgármester dolgozott. Nyilván akkor is előfordultak viták, de maga a rendszer működőképes volt, tehát a mi ajánlatunkat sem gondolnám földtől elrugaszkodottnak.

Az ÉVE ragaszkodott volna ahhoz is, hogy az alpolgármester(ek) feladatait írásban rögzítsék. Végül a feleknek többszöri tárgyalás után sem sikerült megállapodniuk, Fodor Csaba szerint azért, mert a fideszes képviselők arra apellálnak, hogy az ilyen esetekben a nem rövid eljárási idők elteltével a végső soron eljáró kormányhivatal közülük jelöl ki valakit az alpolgármesteri tisztségre. „Nincs mire várni ezek után: visszavettünk minden olyan jogosítványt, amelyet az évek alatt a közgyűléstől elloptak”, tette hozzá.

Ha a polgármester nem bízik meg frakciónkban, akkor miért várja el tőlünk, hogy mi megbízzunk benne, és ott hagyjunk olyan jogokat, amelyek a közgyűlést illetik? Persze, fáj nekik, hogy ezentúl nem tudnak sok-sok millió forintot adni a saját polgári alapítványuknak, vagy sok-sok tízmillió forintot Nagykanizsától több száz kilométerre lévő szervezetnek. Fáj nekik az is, hogy ezentúl nem a polgármester dönti el, hogy kiket lehet meghívni önkormányzati munkák elvégzésére, vagy szolgáltatások ellátására. Ezek is mind a bizottságokhoz kerülnek vissza. Ez a népfelség elve és a demokrácia: amikor több ember hoz döntéseket, nem pedig az, amikor valaki Cseresnyés Péter utasításra dönt. Balogh László is beállt a hazugságokat állítók és terjesztők táborába: ő és Bizzer András érdekes módon mindent megszavazott, amivel Marton István korábbi polgármester hatáskörét csökkentették. Botrányt kellett gerjeszteni, szabadságra küldték.

Arra a felvetésre, hogy a mostani eset miben más, mint amikor a 2006-ban megválasztott fideszes polgármestertől, Marton Istvántól a saját frakciója vonta meg a bizalmát, Bizzer András, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője válaszolt.

– A korábbi polgármester 78 nap szabadságot halmozott fel, és mivel a ciklus vége felé közeledtünk, a takarékosság miatt ezt mind ki is adta az akkori közgyűlés. Ha nem teszi meg, akkor később mintegy 2,5 millió forintot kellett volna kifizetnie szabadságmegváltás címén. Ez a szigorú szabály ma is létezik, Balogh Lászlót idén 39 nap szabadságra küldte a mostani testület – mondta. – Marton István döntési jogkörei soha nem voltak olyan mértékben elvonva, mint Balogh László esetében. Ugyan valóban elmérgesedett a viszony közte és az akkori közgyűlés között, de mégsem vonták meg a költségvetési rendeletben rögzített döntési hatásköreit – sőt, 2010-ben 10 millió forintos polgármesteri keretet biztosítottak neki.

Ez idáig minden szabadon választott polgármester, így Marton István is, élhetett a város napi működését segítő döntési hatásköreivel a költségvetés kapcsán, fogalmazott Bizzer András. Balogh Lászlótól viszont elvették ezeket a jogokat – bosszúból, és veszélyeztetve ezzel a város működőképességét.

– Nem csak arról van szó, hogy néhány költségvetési keretösszegnél a konkrét felosztásról a bizottságok döntenek a polgármester helyett – mutatott rá. – A bizottságok javaslattevőként eddig is tárgyalták ezeket az ügyeket, és a legtöbb esetben a véleményüket a polgármester változtatás nélkül jóváhagyta. Nagyon sok más, a gyors mindennapi munkavégzés szempontjából fontos hatásköröket vettek most el a polgármestertől, ez pedig lassítja a munkát, és hátrányosan érintheti az itt élő embereket, a várost.

A Fidesz-KDNP frakciója a februári közgyűlésen elfogadott előterjesztést antidemokratikusnak tartja, hiszen az önkormányzati választásokon azért szavazott a kanizsaiak többsége Balogh Lászlóra, mert azt akarta, hogy ő hozzon meg bizonyos döntéseket a város érdekében. A korábbi polgármester, Dénes Sándor úgy véli, az intézkedések ellehetetlenítik a jelenlegi városvezető mindennapi munkáját, ennek hátterében pedig az a szándék állhat, hogy lelkileg „megtörjék” őt. Véleménye szerint ezt támasztja alá az is, hogy először megtiltották neki, majd mégis megengedték a hivatali autó használatát.

Nemes Dóra