Megjelent Nagykanizsa Város Vegyeskarának második CD-je

facebook megosztás

Megjelent Nagykanizsa Város Vegyeskarának második CD-je, az Üzenet. A lemezen magyar és külföldi, régi és kortárs kórusművek hallhatók a capella előadásban. Az album anyagát a homokkomáromi kegytemplomban vette fel a vegyeskar tavaly nyáron, a borítóhoz pedig Ludvig Dániel egyik művét választották a tagok. Az Üzenet cím arra utal, hogy a CD-n hallható dallamok nemcsak önmagukban szépek, hanem mondanivalójuk is elévülhetetlen. A lemezbemutató március közepén lett volna, de a járványhelyzet miatt egy későbbi időpontban tartják meg.


Cseke József, Nagykanizsa Város Vegyeskarának karnagya (Fotó: Gergely Szilárd)

– Most elég nehéz a helyzet. Nemcsak országos viszonylatban, hanem világviszonylatban is. A mi lemezbemutatónk is elmaradt, ahol – bizton állítom – osztogattuk volna a CD-ket az ott megjelent közönségnek. Ezt az albumot nem hozzuk kereskedelmi forgalomba, promóciós céllal készült. Arra kérem a rajongóinkat, a közönségünket, hogy figyeljék a híreket: amint lehet koncertet tartanunk, biztos, hogy sort kerítünk rá. Reménykedünk abban, hogy az országos veszélyhelyzetet feloldják május végére, pünkösdre. Nagyon szép lenne, ha május 29-én, amikor amúgy is ünnepelnénk az énekkarunk 45 éves fennállását, bemutathatnánk ezt a CD-t. Ha ez akkor nem jön össze, akkor az ősz folyamán, mihelyst lesz rá lehetőség, megtartjuk, és akkor a közönség is hozzájuthat a CD-hez – fogalmazott Cseke József karnagy.

A lemezről ITT írtunk részletesebben.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.