Megtévesztő e-mail-eket küldenek a rendőrség nevében

facebook megosztás

A névvel és jelképekkel visszaélő levelekből az elmúlt napokban több cég és szerkesztőség is kapott. A rendőrség honlapján olvasható felhívás szerint az elektronikus levél valóban megtévesztő lehet, hiszen a feladó elektronikus postacíme a szervezet által használtra utal. Tóth László őrnagy a Híradónak elmondta: a rendőrség interneten keresztül soha, senkitől nem kér hivatalos adatokat. Hozzátette, az említett ügyben az Országos Rendőr-főkapitányság már megtette a szükséges intézkedéseket. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának vezetője figyelmeztetett: a csalók számára a jelenlegi veszélyhelyzet kiváló alkalom arra, hogy megpróbálják megtéveszteni az embereket. A szakember azt tanácsolja, hogy mindenki a hivatalos honlapról tájékozódjon, valamint, ha egy ismeretlen segítségnyújtás szándékával csenget be a lakásunkba, minden esetben kérjünk tőle megbízólevelet, fényképes igazolványt.

­­­ – Ha segítséget kérünk önkormányzatoktól, hiszen elsősorban az idősebb emberek ellátása önkormányzati feladatként lett meghatározva, akkor ezek a személyek mindig megbízólevéllel, fényképes igazolvánnyal jönnek. Alapvetően elmondható, hogy a trükkös lopásoknál mindig valamiféle történet mentén próbálnak a bizalmunkba férkőzni. Soha ne bízzunk meg idegenekben, s végképp ne engedjünk be idegeneket a lakásunkba, pláne ne adjunk nekik készpénzt. S nagyon fontos az is, hogy az adatainkra is vigyázzunk, személyes adatokat ne adjunk meg házalóknak - fogalmazott Tóth László, r. őrnagy, a ZMRFK Bűnmegelőzési Alosztályának vezetője.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.