Megváltoztak a bírósági épületekbe való belépés szabályai

facebook megosztás

Megváltoztak a bírósági épületekbe való belépés szabályai. A koronavírus-járvány miatt március 15-étől rendkívüli ítélkezési szünet van, de a tárgyaláson kívül intézhető ügyekben ennek idején is eljárnak a bíróságok, ugyanakkor mától a Zala megyei bírósági épületekbe való belépés és az azokban való tartózkodás szabályai szigorodtak.  Az ügyfelek a bíróságok épületébe kizárólag két esetben léphetnek be. Az egyik: amennyiben az őket érintő bírósági eljárásban távmeghallgatást nem lehet tartani, de az ügy halaszthatatlan és olyan, amelyhez személyes jelenlétük feltétlenül szükséges. A másik: papíralapú beadványt szeretnének előterjeszteni. Ebben az esetben azt a bejárat közvetlen közelében elhelyezett gyűjtőládába kell bedobni, majd haladéktalanul el kell hagyni az épületet. A biztonsági szolgálat az ügyfelektől, illetve az adott ügyben eljáró bíró vagy igazságügyi alkalmazott útján megbizonyosodik arról, hogy valóban azért érkeztek-e, mert személyes jelenlétük elengedhetetlen az eljárás során. Nemleges eredmény esetén az ügyfeleket felszólítja az épületből való távozásra. A belépést követően az ügyfeleket a biztonsági szolgálat tájékoztatja a betartandó higiéniai szabályokról, digitális infravörös lázmérővel testhőmérséklet-mérést végez, és kijelöli a számukra biztosított közlekedési útvonalat, egyúttal ellenőrzi annak megtartását. Az ügyfeleknek egy nyilatkozatot is ki kell tölteniük arról, hogy a belépést megelőző 14 napban nem jártak fertőzéssel érintett területen, és fertőzött vagy azzal érintkező személlyel sem találkoztak. Az ügyfelek a szabályok megsértése esetén az épületből kiutasíthatók.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.