Mesekuckó mancsokkal

facebook megosztás

Négylábú társak várták a könyvtár mesekuckójában a családokat pénteken. A bibliotéka és a Zalai Kutyabarátok Egyesülete – Zalai Kutyasuli hagyományteremtő szándékkal rendezett játékos élményfoglalkozást, amelyen két labrador, Szofi és Zara próbálta meg közelebb hozni a könyvekhez a gyerekeket, és megszerettetni velük az olvasást.

Hosszú pórázon vezetve, énekelve sétáltak a gyerekek Szofival és Zarával a bibliotékában. A gyermekkönyvtárban kialakított mesekuckóban interaktív, játékos feladatok vártak a csapatra.

– Csoóri Sándor egy rövid versikéjét hoztuk el a gyerekeknek. A mai egy kicsit más foglalkozás lesz, mint amit tartani szoktunk. Szeretnénk, ha a gyerekek a kutyusokkal együtt még jobban megszeretnék a gyermekkönyvtárt is. Tehát ezt a verset fogjuk játékosan feldolgozni – mondta el kérdésünkre Nagy Kata, a Zalai Kutyabarátok Egyesületének terápiáskutya-felvezetője.


A „csodakutyákat” azonnal szívükbe zárták a gyerekek. A képen éppen Szofi látható

A könyvtár nem először adott otthont ilyen jellegű programnak.

– A kutyák mindig is nagy kedvencei voltak a gyerekeknek. Nagyon szeretik egyébként a kutyás mesekönyveket, ifjúsági regényeket is. Úgy gondolom, élő kutyával találkozni a könyvtárban egy külön öröm, és jó lehetőség arra, hogy olyan gyerkőcöket is megszólítsunk, akik még nem könyvtárhasználók. Talán most majd kedvet kapnak ahhoz, hogy a könyveket is nézegessék, és ne csak a foglalkozásra jöjjenek el – fogalmazott Szabó Eszter gyermekkönyvtáros.

A tervek szerint a jövőben is lesznek hasonló foglalkozások havonta egyszer, kisebb csoportok számára. A részletekről érdeklődni személyesen vagy telefonon  (+36 20 324 1654) lehet.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.