Mobilszolgáltatók: megnövekedett az adatforgalom a távoktatás, a távmunka miatt

Megnövekedett adatforgalmat tapasztaltak a hétfőtől elrendelt távoktatás, és sok helyen bevezetett távmunka miatt a magyarországi mobilszolgáltatók.    

A Magyar Telekom az MTI érdeklődésére közölte: adataik alapján jelentősebb, 20-30 százalék körüli megnövekedett adatforgalmat tapasztalnak. A hang forgalomban is emelkedést figyeltek meg: hétfőn 30-35 százalékos csúcsidőszaki növekmények is előfordultak a múlt héthez képest, miközben az elmúlt két hét alatt az emelkedés mértéke elérte az 50 százalékot.    

A helyzet percről percre változik, folyamatosan figyelemmel kísérik az eseményeket, monitorozzák a hálózatot és mindent megtesznek a kapacitások megfelelő kezelése, lehetséges bővítése érdekében. Amennyiben úgy látják, a hálózat biztonságát veszélyeztetné a fokozott forgalom, elő vannak készítve olyan védelmi intézkedési tervek, amelyekkel be tudnak avatkozni, és amelyekkel a szolgáltatások hálózati szintű biztonságos működtetése továbbra is fenntartható. A Magyar Telekom hálózati infrastruktúrája megfelel a jelenlegi igényeknek, azonban természetszerűleg nem rendelkezik végtelen erőforrásokkal, így a jelenleg még előre nem ismert, de a várhatóan megjelenő igen nagy tényleges forgalom-növekmény volumenei fogják meghatározni az esetleges korlátokat. A megnövekedett távmunka, illetve az internetes, valamint a TV-s platformokon beinduló távoktatás nagyban alakítja át a megszokott hálózati terhelést. Azokon a pontokon, ahol a fokozott forgalom hatására extra kapacitás-igény jelentkezik, szállítóikkal közösen felmérik, hogy milyen licensz- vagy hardver bővítési lépéseket tudnak alkalmazni az egyes hálózati elemekben, az igények - lehetőségekhez mérten - minél teljesebb körű kielégítése érdekében.    

Azt is közölték, hogy a T-Systems üzleti ügyfeleitől a kialakult helyzet miatt érkeznek kivételes hálózatbővítési- és távmunka-kiépítési igények, amelyeket kiemelten kezelnek.      

A koronavírus miatt kialakult helyzetben a Telekom minden mobil ügyfelének 10 GB-os mobil adatforgalmi egyenleget biztosít díjmentesen. Az ügyfeleknek nincs külön teendője, az extra adategyenleget március 16. éjfélig aktiválta a Telekom mindenkinél. Az egyszeri extra egyenleg belföldön és az EU-n belül használható fel április 30-ig.    

A koronavírus terjedésének megelőzése érdekében a Magyar Telekom március 16-ától általános távmunkát hirdetett munkavállalói számára. Kérik az ügyfeleket, hogy csak halaszthatatlan ügyben és egészségesen látogassák az üzleteiket. A kényelmesebb ügyintézés érdekében válasszák a digitális ügyfélszolgálati csatornákat.    

A Telenornál a hétvégén kisebb mértékű forgalomnövekedést tapasztaltak. A hét elejétől kezdve, a múlt hét hasonló időszakához képest kis mértékben nőtt az összes adatforgalom, ez elsősorban munkaidőben jelenik meg, a feltöltési irányt jobban érintve, ez például a videóhíváshoz lehet szükséges. A hangforgalomban jelentős növekedést látnak a hét eleje óta, azaz az ügyfelek az átlagosnál sokkal több hívást indítanak - írták. Az, hogy a továbbiakban hogyan alakul a forgalom, attól is függ, hogy oktatásra, munkára pontosan milyen megoldásokat, platformokat használnak majd mobilinterneten az előfizetőik; az online streaming például jóval több adatforgalmat generál, mint az irodai szoftverek online használata.    

A Telenor a hálózatát felkészítette a lehetséges forgalom-növekedésre, képes az átlagosnál nagyobb igények kiszolgálására, és folyamatosan vizsgálják, hogy van-e szükség a kapacitás bővítésére. Amennyiben ezt indokoltnak látják, megteszik a szükséges lépéseket.    

A kialakult helyzetre való tekintettel - akár otthoni munkára, szórakozásra vagy a távoktatási célok támogatására - minden üzleti és lakossági számlás és kártyás ügyfelüknek 100 GB ajándék adatforgalmat biztosítanak - közölte a Telenor.    

A Vodafone Magyarország is felkészült a már tapasztalható, jelentősen megnövekedő hálózati forgalomra, mind az ügyfelek mind a dolgozói részére biztosítja a szükséges feltételeket ahhoz, hogy otthonról dolgozhassanak, tanulhassanak a következő időszakban.    

A koronavírus terjedésének megelőzése érdekében a vállalat vezetése valamennyi fővárosi irodájában a teljes munkatársi állománya számára már március 13-án elrendelte az otthoni munkavégzést, elsődlegesen március 30-ig. Ügyfélkapcsolatokkal foglalkozó munkatársak estében - akiknél az otthoni munkavégzés nem lehetséges - a vállalat szintén meghatározott egy protokollt, amivel csökkenthetik az egészségügyi kockázatot - közölte a Vodafone.     

A szolgáltató plusz 15 GB adatkeretet biztosít minden lakossági és kisvállalati ügyfelének a következő három hónapra 5 GB-os ciklusokban. Az extra adatkeretet a My Vodafone applikáción keresztül tudják aktiválni a havidíjas és feltöltőkártyás ügyfelek egyaránt. Az országosan elérhető oktatási anyagokat tartalmazó weboldalak, applikációk, (például mozaweb.hu, oktatas.hu, nkp.hu, videotanar.hu, ekreta.hu) használata a tanév végéig nem terheli az adatkeretet a lakossági ügyfelek számára. Emellett szintén adatkeret használata nélkül lesz elérhető a Vodafone Magyarország Alapítvány Vodafone Apptár androidos applikációja, ahol több száz ingyenesen letölthető, tanulást segítő program található.    

Az extra mobilnet mellett a Vodafone Magyarország elérhetővé teszi a UPC minden otthoni digitális előfizetéssel rendelkező ügyfelénél a Premium TV és a Filmbox Pro csomagban található tartalmait április 30-ig. A Premium TV csatornák UPC TV előfizetéssel érhetőek el, míg a FilmBox Pro csomag UPC és Vodafone TV előfizetéssel is.

MTI