Ökumenikus világimanapot tartottak tegnap a nagykanizsai evangélikus gyülekezetben

facebook megosztás

Az idei alkalom liturgiáját zimbabwei asszonyok állították össze. Az összejövetelen nemcsak a dél-afrikai ország történelmével, kultúrájával, keresztény hitével ismerkedhettek meg az egybegyűltek, hanem hétköznapi problémáikra is felhívták a figyelmet. A közös imádság és éneklés mellett a program részeként hagyományos, zimbabwei ételeket is készítettek. Az ökumenikus világimanapot a XIX. század vége óta tartják meg világszerte, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa pedig 35. alkalommal szervezte meg az eseményt.


Az összejövetelen a dél-afrikai ország történelmével, kultúrájával is megismerkedhettek az egybegyűltek

– Az idei évnek a mottója a „Kelj fel és járj!”. Ez János evangéliumában található, amikor Jézus a Bethesda tavánál meggyógyítja a 38 éve beteg, sérült embert. Ezeket a szavakat neki mondja, és nyilván a zimbabweiek saját magukra, életükre, történelmükre is értik. Hiszen a szabadságukat csak 1980-ban nyerték el, és azóta is diktatúrák váltották egymást. Egy nagyon nehéz sorsú és körülmények között élő népről van szó, mellyel kapcsolatban annál is izgalmasabb, hogy ők, a maguk kereszténységét hogyan élik meg – mondta Makoviczky Gyula evangélikus lelkész.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.