Rajzpályázat

facebook megosztás

Alkotói pályázatot hirdetett óvodásoknak és iskolásoknak az Országos Tűzmegelőzési Bizottság. A kreatív alkotásokon keresztül a legkisebbeknek azt kell megmutatniuk, hogyan látják a tűzmegelőzést és a tűzvédelmet, a tűzoltói hivatás világát. Az óvodásoktól egyénileg vagy csoportosan készített rajzokat, kézműves remekműveket várnak. Az iskolások három korcsoportban pályázhatnak, ők kézműves alkotásokat készíthetnek, de verset, mesét is írhatnak. A területi fordulóban első helyezést elérő művek részt vesznek az országos versenyen is, melynek díjátadó ünnepsége június 11-én, Budapesten lesz. A pályaműveket személyesen, postai vagy elektronikus úton is el lehet a juttatni a megyei katasztrófavédelmi igazgatósághoz. – Az az óvoda, illetve iskola, ahonnan országosan a legtöbb pályázatot nyújtják be elnyeri a „Legkreatívabb óvoda, iskola 2020” címet. Ez együtt jár a tűzoltóság egyszeri, az intézményben tartandó bemutatójával – ideértve a füstsátor, tálcatűzoltás, olajtűzoltás, roncsvágás és tűzvédelmi oktatás megtartását. A pályázat beérkezési határideje 2020. március 31. – mondta el Kalamár Norbert, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.