Rendkívüli szünet kezdődik a felsőoktatási intézményekben

facebook megosztás

Szünetel az oktatás az egyetemeken, így a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszán is. A március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet miatt csütörtöktől szombatig rendkívüli oktatási szünetet rendelt el az egyetem rektora és kancellárja, március 16-21. között pedig rendkívüli tavaszi szünet lesz. Az intézmény vezetősége arra kéri a hallgatókat, hogy ez alatt az idő alatt ne utazzanak külföldre, és lehetőség szerint tartózkodjanak a lakhelyükön. Az egyetemen mától az utasítás visszavonásáig senki nem tartózkodhat, és a korábban meghirdetett rendezvények is elmaradnak.


A felsőoktatási intézményekben mától rendkívüli szünetet rendeltek el (Illusztráció: archív/Gergely Szilárd)

– Nagyon fontos tényező még az, hogy március 23-tól táv- vagy valamilyen elektronikus formában kell az oktatást megoldanunk, hiszen ebben az időszakban, ahogy a kormányrendelet is fogalmaz, gyakorlatilag a hallgatók nem jöhetnek be az egyetem épületébe, ez ugyanígy vonatkozik a nagykanizsai kampuszra is. Nyilván most ez a másfél hét áll a rendelkezésünkre, hogy a következőket kitaláljuk, és megtaláljuk annak a módját, hogyan tudjuk a félévet a lehető legjobban abszolválni, mivel mindenkinek az a célja, hogy ez a félév mindentől függetlenül végig tudjon menni, a hallgatók le tudják zárni ezt a szemesztert. Van egy nagyon jól működő elektronikus, e-learning rendszerünk, aminek a tudása 10-20 százalékát használjuk ki jelenleg, de pont az ilyen alkalmak lesznek remek lehetőségek arra, hogy a többi részét is leteszteljük, hiszen ez nagyon sok mindenre alkalmas lehet, ami a távoli oktatásban tényező lehet – mondta el kérdésünkre Tóth-Kaszás Nikoletta kampuszigazgató.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.