Sportosan, de óvatosan!

facebook megosztás

A teljesség igénye nélkül ugyan, de egy minikörképet állítottunk össze arról, hogy a kanizsai sportegyesületeket miként is érinti a koronavírus-járványának veszélye és az annak nyomán érvénybe léptetett zárt kapus „sportszövetségi határozatok és rendeletek” sora a magyar kormány rendkívüli döntését követően.

Elsőként szerdán az NB II-es Nagykanizsai Futsal Club vezetőségének részéről keresték meg szerkesztőségünket azzal, hogy tudassuk, azon szurkolóik, akik például bármilyen fajta légúti fertőzéssel, vagy lázzal küszködnek, se idegenben, se hazai környezetben ne látogassanak ki mérkőzéseikre. Nos, innentől számolva nem sokkal később látott napvilágot a Magyar Labdarúgó-szövetség rendelete, mely az összes égisze alá tartozó sportrendezvény zártkapus megrendezését foglalja magában - csütörtöktől egészen a rendelkezés visszavonásáig. Ez a legközelebbi időintervallumot tekintve érinti tehát az FC Nagykanizsa NB III-as labdarúgó-mérkőzését, a kanizsaiak szombaton éppen itthon játszanak és a Bicskei TC-t fogadják. Szintén szombaton kerül sor a Ziccer NLSE női labdarúgó NB II-es bajnokijára a Mindenki sportpályáján hivatalosan zárt kapukkal az Airnergy FC ellenében, emellett pontosan május 14-én egy lokális rangadót is rendeznek a labdarúgó megyei első osztályban Kiskanizsán, a Sáska a Szepetnek SE-t fogadja a Kiskanizsai Sportkertben – informálódtunk: „csukott” kerítések mellett... (Visszatérve a futsalra: hétfőn a jó pozícióban álló NB II-es Nagykanizsai Futsal Club a fővárosban tehát zárt kapuk mögött mérkőzhet az ELTE-BEAC-cal.)

Csütörtökön a Tungsram SE Nagykanizsa egyesülete részéről is arról tájékoztattak, hogy kézilabda-mérkőzéseik (a férfiaknál és a hölgyeknél is természetesen) zárt kapusak lesznek, a kanizsai csapatok esetébe fennálló helyzetet, nevezetesen, hogy pénteken mindkét együttesük idegenben játszik, pedig mintaszerűen hidalták át és arról tájékoztatták is lapunkat. E szerint: a női NB II-ben sereghajtó, ugyanakkor a legutóbbi hazai meccsén szépszámú közönség előtt játszó Tungsram hölgy csapatának pénteki – 18.15 órától kezdődő - mérkőzését a Kozármisleny U22 ellen figyelemmel lehet kísérni a Kozármisleny SE facebook oldalán, a csoportjában listavezető nagykanizsai férfiak siklósi vendégjátékát pedig az MKSZ oldalán a meccsre kattintva, online közvetítés formájában lehet nyomon követni szintén pénteken - 19 órától.

A kosárlabda sportágának esetében a második vonalbeli mezőnyében harmadik Kanizsai Vadmacskák az MKOSZ rendeletének megfelelően szombaton üres nézőtér előtt játszanak idegenben a Kiss Lenke Kosárlabda Akadémia otthonában, s ez a helyzet az elrendeltek fennállásáig így is marad majd, mely a Cserháti-csarnokot is érintheti ezáltal.

Az OB I B-s vízilabda-bajnokság egyik csoportjának listavezetője, a Kanizsa Vízilabda gárdája is fentiekhez hasonló helyzetben és környezetben mérkőzhet, vagyis zárt kapus meccseken bizonyíthat, mi több, a hivatalos iratok alapján a résztvevő sportolók és közreműködők testhőmérsékletét is ellenőrzik.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.