Súlyos sérüléseket szenvedett az ittasan árokba hajtó sofőr

facebook megosztás

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel és öt anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.


Fotó: police.hu

A 7522-es számú úton közlekedett Zalaszabar felé egy 61 éves garabonci férfi 2020. március 17-én 15 óra 14 perckor egy Fiat személyautóval. Haladása során egy jobbra ívelő útkanyarulatban – feltehetően ittassága miatt – letért az úttestről, az árokba hajtott, és többször megpördült. A baleset során a sofőr a járműből kiesett, és súlyos sérüléseket szenvedett. A gépkocsi vezetőjénél alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket jelzett, ezért további mintavételre előállították, és vezetői engedélyét elvették - közölte honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A szolgálatban lévő állomány három személyt fogott el, akiket bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök öt főt állítottak elő, közülük három személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. A szonda két esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél 2020. március 17-én Zala megyében.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.