Szív és taps – Nagykanizsán is

facebook megosztás

Nagykanizsán is szól a taps az ablakokból. Világszerte egyre többen állnak ki este nyolc órakor az ablakokba, hogy így köszönjék meg az egészségügyi és szociális területen dolgozók áldozatos munkáját. A kezdeményezésnek „Szívünk és tapsunk” elnevezéssel már közösségi oldala is van, melynek követői bátorító üzeneteiket és videóikat is megoszthatják. A nagykanizsai Kovács Ágnes gyermekeivel közösen ragasztotta ki a szíveket az otthonuk ablakába. Elmondta, mindenkit arra biztat, hogy csatlakozzon az akcióhoz, ezzel is kifejezve tiszteletét a frontvonalban dolgozóknak.

– Mi a Királyi Pál utcában lakunk, ez a Berzsenyi utca mögött van, és halljuk este nyolc órakor a tapsolást, fütyülést, dudálást – már gyakorlatilag minden van. Mi is folyamatosan zenélünk, és azt követően tapsolunk is. Egész jól alakul ez a dolog. Facebookon is folyamatosan kérünk mindenkit, hogy jöjjenek ki nyolc órakor, és igenis tapsoljunk ezeknek az embereknek, akik ott vannak reggeltől estig, és értünk vannak.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.