Újragondolva

facebook megosztás

Újrahasznosított papírból készült alkotások láthatók a Miklósfai-óvodában. A kiállításon állatok, játékok, álarcok és ékszerek is megtekinthetők, ezeket az intézményben, illetve otthon, családi segítséggel alkották az ovisok. A papír újrahasznosításának ezt a formáját a Nagykanizsa Központi Óvoda egy Erasmus+ pályázat keretében valósította meg a Miklósfai-óvodában. A Life című, kétéves projektbe erdélyi és szerb partnereket is bevontak, a program célja a környezeti nevelés az óvodás korosztály számára.  

- Piros, papír, de csak tiszta! Ez a projektünk címe, amelyben a környezettudatos magatartás, a hulladékfelhasználás, a papír újrahasznosítása a témánk. Amikor beszéltünk a szülőknek, a partnereknek arról, hogy részt veszünk ebben a programban, és szeretnénk, hogyha támogatnának minket ebben a munkában, akkor nagyon pozitív volt a hozzáállásuk. Mi magunk is meglepődtünk azon, hogy a szülők mennyire leleményesek és kreatívak, hiszen nagyon sok olyan dolgot találtak ki, amely még számunkra is újdonság volt - fogalmazott Geröly Krisztina tagóvoda-vezető.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.