Veszélyhelyzet diktálta intézkedések a Városházán

facebook megosztás

Miként alakítja, befolyásolja a koronavírus a város működését? Bizottsági, önkormányzati ülés marad el, hogyan születnek így a döntések? – tettük fel a kérdést a polgármesternek és önkormányzati képviselőknek az elmúlt hét utolsó munkanapján. Az események azonban néhány órán belül átírták az amúgy is nehezen megfogalmazható válaszokat.


Fotó: Jancsi László

A rendkívüli helyzetben nincs lehetőség indokolatlan kiadásokra

Balogh László bejelentette, visszahívja a tanácsnokokat, és kinevezi alpolgármesternek Bizzer Andrást, a Fidesz-KDNP frakcióvezetőjét. A polgármester több más rendkívüli intézkedéssel egyetemben múlt pénteken videótájékoztatón közölte döntését. A városvezető arra emlékeztetett: a törvény kimondja, hogy veszélyhelyzetben - mint amilyen az új koronavírus okozta világjárvány is -, az önkormányzat közgyűlésének jog- és hatásköreit a polgármester gyakorolja.

– Mivel egy város veszélyhelyzetben semmiképp nem maradhat döntéshozó vezető nélkül, és sajnos bármelyikünkkel, így velem is történhet nem várt esemény, ezért szükséges egy alpolgármester kinevezése a veszélyhelyzetre való tekintettel. Jelen helyzet kezelése kapcsán ugyanakkor a költségvetésre súlyos terhek hárulhatnak, ezért a legszigorúbb takarékosság jegyében a képviselői tevékenységgel összefüggésben lévő tiszteletdíjakat a 2019-es önkormányzati választások előtti szintre állítom vissza. Az önkormányzat pénzügyi forrásainak most a város biztonságos működtetése mellett a veszélyhelyzettel összefüggő, az emberek biztonságát, szükség szerinti ellátását biztosító kiadásokat kell szolgálnia. Mivel a veszélyhelyzet és a járvány megfékezése gyors és operatív, akár azonnali döntéseket igényel, élek a törvény által rám ruházott rendkívüli jogaimmal, így a jövőre vonatkozóan gyakorlom a közgyűlés és a bizottságok döntési hatásköreit. A tanácsnoki rendszer költséges fenntartása miatt a jövőre való tekintettel visszahívom az öt tanácsnokot. A rendkívüli helyzetben nincs lehetőség indokolatlan kiadásokra, parttalan vitákra, most gyors, operatív, felelősségteljes munkára van szükség. A továbbiakban pedig gyakorlom az önkormányzati cégek feletti tulajdonosi jogokat is, hogy gyors utasításokkal hatékonyan tudjunk lépni bármilyen felmerülő kérdés megoldása érdekében. Alpolgármesternek a másfél évtizedes önkormányzati tapasztalattal bíró Bizzer András képviselőtársamat nevezem ki, hogy ha velem bármi történik is, legyen törvényes helyettes vezető – fogalmazott Balogh László polgármester, aki a napjaink legfontosabb feladatairól szólva hozzátette: – A jelenlegi rendkívüli veszélyhelyzetben a legfontosabb a járvány lassítása és megfékezése, mindannyiunk egészségének védelme. Számos rendelkezés született e cél érdekében: maszkok gyártásának elrendelése és újak megrendelése, a városi közintézményi ügyeleti rendek kialakítása, közterületek fertőtlenítése, játszóterek lezárása, az idősek ellátásának és a közétkeztetés megoldása, a parkolás ingyenessé tétele, és még sorolhatnánk. Azonban mindezek mellett már most kell gondolnunk az itt élő és dolgozó azon vállalkozásokra, akik a várossal is közvetlen kapcsolatban állnak, hogy van-e mód rá és miképp, hogy enyhítsünk az ő terheiken, fékezzük a felmerülő gazdasági károkat a kormányzat intézkedései mellett és azokkal összhangban. Hétfőtől hivatalosan is van alpolgármestere városunknak, őt kértem már arra, hogy szakemberek bevonásával tekintse át a költségvetés sorait, vizsgálja meg az átcsoportosítás lehetőségeit, a tartalékok szintjét, de a vagyongazdálkodási cégünk vezetőjének is hivatalosan meghagytam, hogy a vállalkozási bérleti díjakról, azok módosításával kapcsolatosan készítsen elő egy munkaanyagot. Ezek alapján lehet majd olyan gazdasági döntéseket meghozni, melyek a város anyagi stabilitásának fenntartása mellett fogódzót jelenthetnek a vállalkozások egy részének. A megoldásokat azonban a veszélyhelyzet egyészségügyi megfékezésének feladatai mellett és közben kell megtalálni, mert most a városban élők biztonsága a legelső.

Igazából nem nagyon kaptunk választ a kérdéseinkre

Ebben a helyzetben a polgármester úr megint meghozta azokat a döntéseket, amelyek a megítélésünk szerint jelentős mértékben átlépik azt a keretet, amit a jogszabály alapvetően a rendelkezésére bocsát – szögezte le Fodor Csaba önkormányzati képviselő, az Éljen VárosuNk! Egyesület frakcióvezetője. – A jogszabály szerint a veszélyhelyzetben meghozott döntések tekintetében van olyan joga, hogy a közgyűlés és a bizottságok hatáskörét elvonja, egyéb más esetben nincs döntési jogosítványa. Erre úgy tudom, a fővárosi kormányhivatal ki is adott egy útmutatást, mely szerint ez a cselekedet a hatalommal való visszaélést is megvalósítja. Nyilván ezt vizsgálni fogjuk, de most az a legfontosabb, hogy a városlakókat megvédjük, és minél kisebb károkat okozzon a járvány Nagykanizsán. Szóban és írásban, pontokba szedve számtalan javaslatot tettünk a polgármesternek, de igazából nem nagyon válaszolt a kérdéseinkre. A beadványainkra pénteken írt egy kurta-furcsa egy mondatos választ. Azt látjuk, egy-kettőt beemelt a programjába, amit köszönünk szépen, de többet nem fogadott el. Ez a vírus nem piros, fekete, kék, vagy narancssárga, és az ellene való védekezésben minél szélesebb körű összefogásra van szükség. Éppen ezért sok helyütt a városvezető működteti a közgyűlést, a bizottságokat, ahol kikéri a testület véleményét, és ennek megfelelően hozza meg a döntését. Nagykanizsán ez nem így van! A polgármester úr továbbra is úgy viselkedik, mint a Cseresnyés bábja, és annak megfelelően hozza meg a döntéseket, amire utasítják. Ez nem egy szerencsés helyzet. Neki is tudomásul kellene venni, hogy össze kell fogni. Mi továbbra is felajánljuk a segítségünket, és megkeressük a javaslatainkkal. Az első és legfontosabb az lenne, hogy sürgősen el kellene látni háztartásonként legalább két védőmaszkkal a lakosságot. A másik legfontosabb feladat, hogy dönteni kellene a város közterületeinek, középületeinek – beleértve a vásárcsarnokot is –, a rendszeres fertőtlenítéséről. A közétkeztetést ellátóval azonnal fel kellene venni a kapcsolatot, annak érdekében, hogy a gyerekek, a családok megfelelő meleg ételhez jussanak. Továbbra is gondoskodni kell róluk, és az idősek ellátásáról, akiktől azt kérjük, maradjanak otthon. Őnekik akár a közétkeztetés keretében meleg étellel, vagy egységcsomagok előállításával lehetne segíteni. Szerintem ez lenne a legfontosabb, és nem az, hogy megszüntetem a bizottságok munkáját, visszahívom a tanácsnokokat, és még ki tudja, mit nem csinál. Ezek politikai döntések, revansok. Ha a polgármester úr azt hiszi, hogy a koronavírus örökké tart, és így azt tesznek, amit akarnak, ebbéli reményét és álmát az idő meg fogja cáfolni. Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy minél előbb véget érjen a járvány, és minél kevesebb kárt, megbetegedést okozzon. Ez a mi feladatunk.

Figyelemmel kísérjük polgármester úr ügyködését

Az Éljen VárosuNk! Egyesület közgyűlési frakciója a sajnálatos jogszabályi környezetben folyamatosan és nagy figyelemmel kíséri mindazt, amit Balogh László polgármester veszélyhelyzet ürügyén ügyködik a Városházán – jelentette ki Károlyi Attila önkormányzati képviselő. – Aki még nem tudja Nagykanizsán - bár kétlem, hogy ilyen polgárunk van –, a döntéseket nem ő, nem is pártja, hanem a magát helyi potentátnak kinevező Cseresnyés Péter hozza, aki vazallusi helyzetben tartja a polgármestert és párttársait - ezt az információt azoktól a Fidesz párttagoktól tudom, akiket Cseresnyés a közelmúltban távolított el a környezetéből. Ebben a helyzetben ne csodálkozzunk azon, hogy Cseresnyésnek az első dolga volt belerúgatni az ÉVE demokratikus úton megválasztott képviselőibe, akik 8:6 arányban legyőzték a Fideszt a nagykanizsai önkormányzati választáson. Úgy gondolja, bosszút áll azért, mert az önkormányzatra piócaként rátelepedett Cseresnyést az új vezetésnek első dolga volt a Városháza épületéből eltávolítani, ezzel is felszabadítani azokat az önkormányzati dolgozókat, akik jelenlététől szenvedtek. Ez viszont reá jellemző kicsinyes, tisztességtelen, a városunk érdekeivel szembemenő, a nemzet járvány elleni harcában mélyen megalázó tett volt. Aki felhasználja a járványügyi veszélyhelyzet adta statáriális döntési jogköreit arra, hogy politikai ellenfeleivel leszámoljon, annak nincsen helye a demokratikus úton megválasztott nagykanizsai önkormányzatban, annak lehajtott fővel el kell távoznia. Mert mi történt? Arra hivatkozva, hogy helyettes kell, ha ő kidől, kinevezte alpolgármesternek azt a városszerte népszerűtlennek tartott és egyéni képességeit illetően alkalmatlan személyt, akit a közgyűlés demokratikus úton többször is leszavazott. Az indok azért sántít, mert mindketten kidőlhetnek, Isten ne adja, a problémája ezzel nyilván nem oldódott meg, Cseresnyés hű embere azonban ott fog állni a háta mögött, mintegy az ő képében ellenőrzi. Megszüntette a tanácsnoki rendszert, amivel kormányzott a többség - azzal az indokkal, hogy takarékoskodni kell, eltávolította a vezetésből az ÉVE képviselőket, olyan helyzetet igyekezik kialakítani, mintha nem is elvesztették, hanem megnyerték volna az önkormányzati választást. Mindezt veszélyhelyzet ürügyén, ez gyalázatos tett. Bekerült abba a triumvirátusba, amin nevet és sír az ország: a komlói, a szekszárdi, a nagykanizsai polgármester, akik a nemzet nehéz napjaiban is csak nyomorult pártérdekeik által diktált, a veszélyhelyzethez köze nincs politikai döntéseket tudtak hozni. Egyszerűen és egy szóval: szánalmas. Olyan polgármesterünk van, aki párttársaival együtt nem tud belenyugodni a vereségbe: ahelyett, mint Balaicz Zoltán Zalaegerszegen, aki az ellenzéket is bevonta normális módon a döntésekbe. A polgármester a hatalmat gyakorló frakció együttműködést felajánló hívó szavaira nem is válaszolt, többször sem, hanem Cseresnyés beosztottjaiból hozott létre egy grémiumot, amiből kizárta a többségi képviselőket. Balogh László fenti magatartása jogi szakértők szerint Alaptörvény ellenes, ezen túlmenően erkölcstelen, személye pedig alkalmatlan a tiszt betöltésére. Frakciónk azonban öntevékenyen végzi munkáját, segíti a várost, mindenki a saját területén, szerény eszközeivel. A magam részéről - elfogadva azt a járvány elleni egyedüli célszerű magatartást, az otthonmaradást - mindenkit, különösen az időseket arra kérem, vegye komolyan a kérést: maradjon otthon!

A döntésekről a médiumokból értesülünk

Vannak kidolgozott javaslataink, de a polgármester úr nem hajlandó kommunikálni, egyeztetni velünk – jegyezte meg Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese. – Csak e-mailben tudtuk elküldeni neki a 33 pontban megfogalmazott javaslatunkat, tehát a hivatalos utak most kiestek. A tényleges döntésekről is kizárólag utólag, a különböző médiumokból vagy e-mailen értesülünk. A saját lehetőségeinken, kapcsolatainkon keresztül mi is megpróbálunk tenni azért, hogy a város és az önkormányzat cégei fel legyenek készülve a járványhelyzetre. Például Schauta Marcell kezdeményezésére védőmaszkok gyártása indult el a Kanizsa Rehab Kft.-nél, melyekből az elmúlt egy-két napban elsősorban az önkormányzathoz és kanizsai cégekhez jutott.

Bakonyi Erzsébet

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.