Vezetés közben mobilozott, a helyszínen meghalt az általa elütött kerékpáros nő

facebook megosztás

Egy 1974-ben született letenyei férfi 2018. november 14.-én délelőtt  Letenyén a Bajcsy-Zsilinszky úton közlekedett egy tehergépkocsival, vezetés közben mobiltelefont használva. Az út mellett, a terhelt haladási iránya szerinti jobb oldali járda egyben kerékpárútnak is ki volt jelölve.  A Béc utca felé közeledvén  észlelte, hogy a kerékpárút helyett szabálytalanul az úttesten kerékpározik egy személy, és miután  a Béc utcára akart bekanyarodni, lassított, és járművével kísérte  a szabálytalanul haladó kerékpárost. Eközben a  férfi figyelmetlensége miatt nem észlelte a kerékpárúton egyenesen szabályosan haladó kerékpáros nőt, és járművével megállás és kellő körültekintés nélkül megkezdte a bekanyarodást, melynek során nem biztosított elsőbbséget a sértettnek, és  a tehergépkocsi jobb elejével elütötte. A baleset következtében a kerékpáros nő a helyszínen meghalt,  halála és a közlekedési baleset között közvetlen ok-okozati összefüggés volt megállapítható.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség közúti baleset okozásának  vétsége miatt emelt vádat - tájékoztatta lapunkat dr. Pirger Csaba ügyész, a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.