Vita a költségvetésről

facebook megosztás

Heves indulatokat gerjesztett a legutóbbi közgyűlésen az idei költségvetés-tervezet. Az előterjesztést végül az Éljen VárosuNk! Egyesület képviselőinek szavazatával fogadták el. A frakció másnapi sajtótájékoztatóján elhangzott: nem ez az egyik legjobb költségvetése Nagykanizsának, viszont tartalmazza azokat az elemeket, melyek segítségével a város elindulhat a fejlődés útján.


Fotó: Jancsi László

Mintegy három órán keresztül tárgyalták a februári soron kívüli közgyűlésen a város 2020. évi költségvetését. Az ülés második napirendi pontjaként szereplő előterjesztést Balogh László polgármester hosszasan ismertette. A városvezető elmondta: az idei tervezet egyebek mellett olyan pozitív elemeket is tartalmaz, mint egy kültéri kézilabdapálya kialakítása egy nyertes pályázat révén, ingatlanok és bérlakások vásárlása, térfigyelőkamera-rendszer kiépítése, a közelgő Giro d’Italia támogatása, vagy a vízi közművek felújítása. A folyamatban lévő pályázatokról elhangzott, hamarosan számos projekt befejeződik, így például a Múzeum tér, a Babóchay utca felújítása vagy a Principális-híd korszerűsítése. A kormány kiemelt támogatásának köszönhetően a Modern Városok Program keretében pedig több kanizsai beruházás is elindulhat. Balogh László összefoglalójában hangsúlyozta, a város hitel felvételét nem tervezi és továbbra is a takarékos gazdálkodásra törekszik.

A költségvetés-tervezet bemutatását követően elsőként Bizzer András szólalt fel. A Fidesz-KDNP frakcióvezetője nem kertelt sokáig, ugyanis rögtön leszögezte: az idei költségvetést nem a polgármester, hanem az Éljen VárosuNk! Egyesület állította össze. – Ez az önök költségvetése, ami lehetett volna jó is, mert az alapok meg voltak hozzá. De sajnos rossz irányba vitték el a dolgokat és rossz döntéseket hoztak. Ennek köszönhetően számos fejlesztésre nem jutott pénz ebben a tervezetben – hangsúlyozta Bizzer András. Az önkormányzati képviselő szerint az előző vezetésnek köszönhetően 350 millió forintos plusz bevétele keletkezett a városnak, melynek a gyümölcsét most az ÉVE arathatja le.

Az önkormányzati rendszer átalakításával a magyar kormány ráadásul hatmilliárd forint adósságot is átvállalt, így Nagykanizsának hitelt sem kell törlesztenie. Bizzer András arra is kitért, a tanácsnoki rendszer bevezetésével az ÉVE-frakció tagjai saját fizetésük megemeléséről is gondoskodtak, az önkormányzati cégvezetők leváltása pedig további terheket rótt a város költségvetésére. Felszólalásában több módosító javaslatot is tett, melyek egyebek mellett érintették a verseny- és élsport nagyobb arányú támogatását, a keleti városrészben a térfigyelő kamerarendszer kiépítését, valamint futópálya kialakítását a Székely-kertben.

A közgyűlésben érezhetően feszültté vált a hangulat, Bizzer Andrást követően Horváth Jácint kért szót. A fejlesztési és költségvetési tanácsnok nehezményezte az ÉVE-frakciót ért vádakat, miszerint a költségvetést csak ők dolgozták volna ki. Horváth Jácint azt is hozzátette, az egyeztetéseken a polgármester kérésére vettek részt. – Ezt a költségvetést úgy kezdtük el tervezni, hogy 2,5 milliárd forint mínuszban voltunk, innen kellett nullára hoznunk azt. Gyakorlatilag olyan helyzetben kaptuk meg ezt a várost, amiről álmodni se mertünk volna – fogalmazott Horváth Jácint, majd sorra vette azokat a nagyberuházásokat, melyek kapcsán a Fidesz-frakció úgy költötte el a projektmenedzseri pénzeket, hogy a sportcsarnokot leszámítva egyetlen kapavágás sem történt egyik esetben sem.

Fodor Csaba felszólalásában arra világított rá, hogy a Fidesz az elmúlt több mint tíz évben jóformán nem csinált semmit csak „kuplerájt”. Ennek ékes példája az Erzsébet tér 19. területe, ami már hosszú ideje csúfítja a város főterét. Az ÉVE frakcióvezetője két határozati javaslatot is tett. Az elsőben felszólította a polgármestert, hogy a márciusi közgyűlésre állítsa össze azoknak az ingatlanoknak a listáját, amelyeket az önkormányzat értékesíthet, a másik szerint pedig megvonnák a polgármestertől a hivatali gépjármű használatát.

Bizzer András nem hagyta szó nélkül a határozati javaslatot. Kicsinyes és piti dolognak aposztrofálta az intézkedést, mellyel korlátozni próbálnák a polgármester munkáját. Balogh László ezt követően arra kérte a közgyűlés tagjait, hogy ne ilyen stílusban folytassák a tanácskozást, mert ez semmi jóra nem vezet. Ezt követően a Fidesz-frakció tagjai számos módosító javaslatot tettek a 260 millió forintos általános tartalék terhére.

A több órás tanácskozást követően elérkezett a döntés pillanata. A Fidesz javaslatai közül semmit sem hagytak jóvá, a költségvetés-tervezetet pedig az Éljen VárosuNk! Egyesület képviselőinek szavazatával fogadták el. Az előterjesztést Balogh László sem szavazta meg. A városvezető azonban azt ígérte, a jövőben minden intézkedést támogatni fog.

Az Éljen VárosuNk! Egyesület frakciója másnap sajtótájékoztatót is tartott, amelyen Fodor Csaba és Horváth Jácint mindenkit arról biztosított, hogy folytatják a megkezdett munkát. Az ÉVE önkormányzati képviselői a Fidesz-frakció tagjait arra kérik, hogy felelősséggel cselekedjenek és a jövőben megalapozott javaslatokat tegyenek le az asztalra.

Nagy Éva

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.