Zala megyében 6 pályázat megvalósulását támogatja a Tesco

facebook megosztás

A Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázatának hetedik fordulójában többek közt az állattartási kultúrát fejlesztő és a gazdátlan állatok befogadását támogató állatvédő tábor, bagolyvédelmi és a fecskefészekprogram, illetve a szülők és gyermekek jobb kommunikációját segítő tanfolyam megvalósítását is támogatja Zala megyében. A helyi vásárlók a legtöbb voksot az „Élettér” Állat- és Természetvédő Egyesület kezdeményezésére adták le. Az áruházlánc a szavazatok számának függvényében 400, 200, illetve 100 ezer forinttal járul hozzá a pályázatok megvalósításához.

Az „Ön választ, mi segítünk” hetedik fordulójában országosan több mint 2,8 millió zsetonnal szavaztak a Tesco vásárlói, a vállalat pedig 43,4 millió forinttal járul hozzá 182 nyertes projekt megvalósításához.

Zala megyében 6 pályázatra voksolhattak a vásárlók január 20. és február 16. között, a legtöbb zsetont pedig a zalaegerszegi Tesco hipermarket vásárlói dobták be. A helyi szervezetek a pályázat aktuális fordulójában idén is változatos, kreatív pályázatokkal küzdöttek a vásárlók voksaiért, így a Tesco támogatásának köszönhetően például az állattartási kultúrát fejlesztő és a gazdátlan állatok befogadását támogató állatvédő tábor, bagolyvédelmi és fecskefészekprogram, illetve a szülők és gyermekek jobb kommunikációját segítő tanfolyam is megvalósulhat a régióban.

„A Tescónál hisszük, hogy egy kis figyelmesség csodákra képes. Ez alapértékeink egyike, amely meghatározza többek között azt is, hogy mit teszünk nap mint nap a nekünk otthont adó több száz közösségért. Az „Ön választ, mi segítünk” pályázati programot azzal a céllal indítottuk el, hogy a helyi szinten fontos ügyeket és az ezeket megvalósító szervezeteket segítsük, amelyek jellemzően korlátozott anyagi erőforrásokkal rendelkeznek. Az eddigi hét fordulóban csaknem 20 millió vásárló szavazott valamelyik kezdeményezésre, a pályázó közösségek pedig több mint 230 millió forint támogatást nyertek projektjeik kivitelezésére. Tapasztalataink szerint a szervezeteknek akár már százezer forintos támogatás is hatalmas előrelépést jelenthet terveik megvalósításában, ezért minden közösséget arra biztatunk, hogy éljen a lehetőséggel, és pályázzon kezdeményezésével a következő fordulóban” – mondta Hevesi Nóra, a Tesco Magyarország kommunikációs igazgatója.

A hetedik fordulóba 61 körzetből érkeztek az oktatást, képesség-fejlesztést támogató, egészséges életmódra ösztönző, valamint környezetvédő és -szépítő kategóriában pályázatok, melyek közül az Effekteam Egyesület független szakértői választották ki azokat, amelyek továbbjutottak a szavazási szakaszba. Körzetenként a legtöbb szavazatot begyűjtőket 400 ezer, a második legtöbb zsetonnal rendelkezőket 200 ezer, míg a harmadik helyezetteket 100 ezer forintos támogatással díjazza a Tesco.

Bővebb információ a programról a nyertes szervezetek listájával a www.tesco.hu/kozosseg oldalon található. Az „Ön választ, mi segítünk” program támogatásából létrejött korábbi projekteket ezen a térképen lehet még megtekinteni.

A nyertes szervezetek listáját az alábbi ikonra kattintva töltheti le.

Csatolmány Méret
Nyertes szervezetek listája (pdf) 246.6 KB

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.