A járvány ideje alatt több időt szánhatunk olvasásra

facebook megosztás

Szépirodalmi és szakkönyvet is ajánlottak nézőinknek a Halis István Városi Könyvtár dolgozói. Czupi Gyula stábunknak elmondta: a koronavírus-járvány miatt több időt szánhatunk az olvasásra, ezt pedig érdemes izgalmas témájú kötetekkel kihasználni. Kérésünkre Benke Dániel egy vadnyugati történetet javasolt az olvasni vágyóknak Amerika hőskorából. John Williams Butcher’s Crossing című könyve egy fiú férfivá válásáról szól, aki bölényvadászok mellé szegődik. A sajátos ritmusú történetben – Benke Dániel véleménye szerint – mindenki találhat olyan részt, mellyel könnyen azonosulni tud. - Igazából komoly jellemfejlődéseket is láthatunk, emellett pedig azt, hogy a természetnek mennyire ki van szolgáltatva az ember. Le tudjuk uralni a természetet, de vannak olyan szituációk, amikor a természet meg tudja mutatni, hogy azért mégiscsak ő az úr. Úgy gondolom, hogy ebben a jelenlegi helyzethez is hozzá kapcsolható, hogy azért az embernek mindig úgy kell a természethez is hozzáállnia, hogy ő ennek csak egy része - mondta el Benke Dániel könyvtáros.


A könyvtár a vírushelyzet miatt zárva tart, de interneten számos témában találhatunk magunknak érdekes olvasmányt

Czupi Gyula, könyvtárigazgató hangsúlyozta: érdemes megismernünk a most kialakult helyzet logikáját. Javaslata szerint „A szűkösség pszichológiája” című szakkönyv a korlátozások idején nem is lehetne aktuálisabb. - Amikor én ezt a könyvet elolvastam- néhány esztendeje- azóta minden ügyben azonnal észreveszem és felfedezem, hogy hol van benne a szűkösségből fakadó következmény. Ezért szeretném ajánlani mindenkinek ezt a könyvet, mert ezer dologban segíthet nekünk magunknak is, hogy azért felejtem el a dolgokat, mert valami nagyon foglalkoztat és otthon marad az órám vagy a telefonom vagy elfelejtek valamit - fogalmazott Czupi Gyula könyvtárigazgató. A könyvtár a vírushelyzet miatt zárva tart, így kölcsönözni sem lehet, de interneten számos témában találhatunk magunknak érdekes olvasmányt.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.