A jazz örök

facebook megosztás

A jazz estek a veszélyhelyzet miatt szünetelnek, de a hangszerek így sem porosodnak a cserfői klubban. Tiborcz Iván stábunknak elmondta: nagyon hiányzik neki az együtt zenélés, de így is hasznosan, gyakorlással, zenehallgatással telnek a mindennapok.

Jó pár hétig még biztosan várni kell arra, hogy az érdeklődők élőben is hallgathassák Tiborcz Iván játékát. A veszélyhelyzet miatt kialakult plusz szabadidőt azonban a jazz-zenész és festő felesége is igyekeznek alkotói munkával eltölten.  – Én 26 éve élek Cserfőn, kvázi karanténban, tehát ez a része a vírushelyzetnek nem igazán negatív én és a feleségem számára. Zenét hallgatunk, gyakorlunk, a feleségem festő, ő fest. Természetesen tudatában vagyunk a helyzet súlyosságával, de igazán nem panaszkodunk – említette Tiborcz Iván.

A Jazzland megálmodója, alapítója egy online kihíváshoz is csatlakozott a vírushelyzet kihirdetése óta. A játék lényege, hogy 10 napon keresztül naponta fel kell tölteni egy fotót egy olyan zenei albumról a közösségi oldalra, mely meghatározó volt a csatlakozók zenei ízlésének kialakulásában.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.