A karantén nem kifogás! – #eddzotthon

facebook megosztás

A veszélyhelyzet kihirdetését követően országszerte egymás után sorra zártak be az edzőtermek, ezzel felelős döntést hozva. A nagykanizsai klubok, edzőtermek is kivétel nélkül kiürültek. Március közepén a legtöbben elköszöntek vendégeiktől. Határozatlan ideig zárva tartanak. Ez azonban nem lehet oka az otthoni tespedésnek. 


Tihanyi László

A jelenlegi helyzetben az a legfontosabb, hogy minden szabályt betartsunk. A mozgás azonban még a legnagyobb szigor mellett is elengedhetetlen a jó közérzet és egészség megőrzéséhez. Tihanyi László a Victory Fitness egyik fiatal személyi edzője ezért új csatornát indított. Az internet segítségével az edzeni vágyók továbbra is kaphatnak tippeket, tanácsokat otthon is elvégezhető gyakorlatokra.

A fő profilom az mezőgazdasági vállalkozó, édesanyámmal ketten vezetünk egy állattartást és emellett csinálom a személyi edzéseket – kezdte Tihanyi László, Laci.- Öt éves korom óta foglalkozom sporttal, 16 évig versenyszerűen úsztam, többszörös korosztályos vidékbajnok vagyok, illetve országos korosztályos bajnokságon dobogós helyezést értem el.

…, mert fontos az egészség

Öt évvel ezelőtt kiderült, hogy van egy genetikai betegségem – folytatta az edző – ami miatt a rézanyagcserémmel van gond. Születésem óta rakódott le a réz a testemben, ami mentális és fizikai elváltozásokat okozott, depressziós lettem, lefogytam, nem tudtam artikulálni, írni, gyenge voltam. A gyógyszereknek hála egy év után elkezdett javulni az állapotom, visszatérhettem a sporthoz is és nagyon lassan, fokozatosan sikerült felhoznom az egészségemet és a fizikumomat a jelenlegi szintre.

Nem a kockahas és az izmos test a fontos

Mindig is az élete része volt a sport, nem tudta volna elképzeli, hogy mozgás nélkül létezzen, így négy évvel ezelőtt ellátogatott egy edzőterembe. Közben szerzett egy agrármérnöki diplomát, de a mozgás meghatározó része volt az életének.

Szerettem volna testépítéssel, fitnesszel foglalkozni és ezt tanítani is, átadni a tudásomat – mondta el Laci. -  Nem csak a sport terén, hanem a személyes gondolataimat is megosztom, hogy segítsek az embereknek másképp tekinteni a sportra, megdönteni a kialakult sztereotípiákat. Más szemléletmódot akartam adni, ami megváltoztatja az életüket. A sport nem az izmos testről vagy kocka hasról szól, hanem, hogy megértsük, hogy később, idősebb korban sem szükségszerű, hogy fájjon a derekunk, tehetünk ellene. Az edzéseim során rehabilitációs eszközöket is használok, amit –tudtommal- itt Nagykanizsán más még nem használ és a pozitív visszajelzések alapján hatékonynak bizonyulnak az eszközök és a módszereim.

Edzés otthon, de hogyan?

A koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzet elrendelése óta már jónéhány hét eltelt és ki tudja még hány olyan hét áll előttünk. Ha az előírásokat betartjuk, akkor ennek az időszaknak nagy részét a lakásunkban kell töltenünk. A jó hír az, hogy otthonunkban is tehetünk az egészségünkért, fittségünkért, Tihanyi Laci videói is ehhez adnak segítséget.

Aki kertes házban lakik, annak könnyebb, de lakásban is meg lehet oldani a napi edzést, célszerű beszerezni hozzá egy-két eszközt és ezekkel is nagyon hatékonyan meg lehet dolgoztatni az izomzatot –javasolja a személyi edző. Egy gumiszalaggal, egy karton vízzel vagy asztallal is tudunk dolgozni, nem kellenek hozzá súlyzók sem, lényegében csak a kreativitásunk szab határt. A vendégeimnek is adtam instrukciókat, látták a videóimat, amik remélem, hogy egyre jobbak lesznek. Tervezek további videókat, amik ötletet adnak a „lakásedzésekhez”, de a vírushelyzet után is folytatni fogom a videókészítést. Szeretettel, szívvel csinálom az edzői munkámat, nem a pénzt látom benne, hivatásomnak tekintem.

Ha valaki ezek után szeretne bekapcsolódni az otthoni edzésekbe, akkor az interneten hamar megtalálja a fiatal szakembert. Tihanyi László személyi edzőként jelen van a közösségi oldalakon, „BYP Personal Training” néven található meg a facebook oldala, illetve youtube-on is megnézhetjük a csatornáján indított „Panel gym” videósorozatát. Laci, ahogy mindenki, már azt várja, hogy visszaálljon minden a régi kerékvágásba. Ha ez megtörténik, ott folytatja, ahol abbahagyta. Visszatér a klubjába és folytatja a személyi edzéseit.

Körtvélyessy Vivien

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.