A nemzetközi helyzet is fokozódott

facebook megosztás

Nem állítjuk, hogy a járványhelyzet miatt a világ valamely szegletében nem rendeznek meg még sporteseményeket, ugyanakkor az egyik, magát legtovább tartó torna a sakkozók világbajnokjelölteket tömörítő versengése volt az oroszországi Jekatyerinburgban – múlt hét csütörtökig.


Papp Nándor nem csupán a hazai, de a nemzetközi sakkéletet is élénk érdeklődéssel figyeli

Fotó: Polgár László

Hogy ennek milyen kanizsai vonatkozása van? Nos, lehet, hogy csupán közvetett, ugyanakkor nem elhanyagolható, hogy a Tungsram-Aquaprofit NSK együttese tényezőnek számít a sakkvilágban, főleg úgy, hogy számtalan légióssal bír soraiban, no meg vezeti is az NB I-es csapatbajnokság tabelláját – címvédőként.

- A magunk helyzetét is rosszul éljük meg a honi élvonalban, mely szerint a bajnokság ugye, ki tudja meddig, szünetel – mondta elgondolkodóan Papp Nándor, a kanizsai csapat vezetője. - Úgy kalkulálnak többen is a sakk világában, hogy szeptemberben játszhatnak az együttesek, vagy pedig a jelen állás alapján hirdetik ki a bajnokot. Jó, tudjuk, ez nekünk most kedvező állás lenne, ugyanakkor több klubot is hátrányosan érinthetne, azokat, melyek a táblázat utolsó helyein állnak. Csak ismételni tudom, rosszul éljük meg na, ezt a szituációt, ez így senkinek nem jó, persze első az emberi egészség.

Ha sakk, akkor bizony nem elhanyagolható, hogy a játékosok felettébb közel ülnek egymáshoz, de más egyéb tényezőt sem lehet kizárni.

- Speciális a helyzetünk, hiszen amellett, hogy közel és szemben foglalnak helyet egymással a játékosok, még azt is vegyük figyelembe, a sakkozók végig és nagyon koncentráltan gondolkodnak. Ha a tábláktól fel is kelnek, sem biztos, hogy arra figyelnek, a kellő távolságot biztosan tartani tudják-e például másoktól.

Ennek fényében érdekes, hogy a sakk világbajnokjelöltek tornáját meddig el tudták húzni az oroszországi Jekatyerinburgban. Az eseményt nem várt érdeklődés kísérte világszerte.

- Mi ne figyeltük volna itt Kanizsán? - kérdezett vissza Papp Nándor. - Bizton állíthatom, hogy nem kevesen pillanatról-pillanatra nyomon követtük, de színvonalát tekintve össze sem lehetett hasonlítani a korábbival. Érezni lehetett végig, hogy a játékosok nincsenek ott teljesen fejben, így pedig úgy vélem, bele sem szabadott volna kezdeni. Rányomta a bélyegét sajnos, hogy a nagymestereknek milyen más előírásokra kellett figyelniük. Aztán még bennük motoszkálhatott az is, hogy a résztvevők mikor és hogyan juthatnak haza. Az orosz szervezők múlt csütörtök 23:59 óráig tartották magukat, onnantól igen-igen záros határidőn belül kellett elhagynia a mezőny tagjainak az uráli nagyvárost. Így is volt rendjén...

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.