Amikor az élet nem csak lelassul, hanem szinte megáll – Olaszországi beszámoló

Nagykanizsáról Olaszországba, most Olaszországból a karanténba. Koszoru Anikó 15 éve költözött Olaszország északi részére, La Speziába. Férjével kettesben töltik mindennapjaikat, és igyekszenek betartani a szabályokat, amiket kérnek a hatóságok.

A lakóházban a cipők az ajtók előtt pihennek, azokat a lakásba már nem viszik be. Az utcai ruhák egyből a mosásba kerülnek. Náluk március elején korlátozták a kijárást, de most már teljes lakhelyelhagyási-tilalom alatt telnek a napjaik. Az őrült rohanást és a nagy sietséget felváltja az otthoni lét, a korlátozások, a tilalmak és a fegyelmezettség.

Háborús körülményeket teremtettek

– Március 9-én hozták be a teljes lakhelyelhagyási tilalmat – emlékezett vissza Koszoru Anikó. – Mindent bezártak. Csak az élelmiszerboltok, a gyógyszertárak, posták és egyéb irodák lehettek nyitva. Amúgy semmi más. Sem fodrász, sem körmösök, csakis az alapszolgáltatások. Ezt rendszeresen ellenőrizték is. Minden nap rendőrautók járták az utcákat, és megkérték az embereket, hogy mindenki maradjon otthon. Sőt, egy nap kétszer-háromszor hangosbemondóval mentek el a civil szervezetek autóival, s mondták be: – Mindenki maradjon otthon! Az volt a legrosszabb, mikor elmennek a házad előtt, és mondják, hogy ne menjen ki senki. Amikor bezártak bennünket, lehetett látni, hogy az emberek kint voltak a teraszokon, énekeltek, keresték a jó kedvet. Ez két hétig tartott, de most már nincs, sajnos. Mindenki elszomorodott. De most hála istennek 2 hete már nincs a hangosbemondó, amiért most kicsit könnyebb, mert annyira hangos volt, hogy szinte háborús körülményeket teremtett itt. Most mindenkit kérnek, hogy csakis szájmaszkkal és kesztyűvel közlekedjenek. Az üzletekbe nem engedik be, akinek nincs.

Anikó körmösként dolgozik kint, de jelenleg minden hasonló szolgáltatás bezárt. A vállalkozók minimális juttatást kapnak, hogy élelmiszert tudjanak vásárolni.

Ha vége is lesz, nem tudni, milyen lesz az élet

– Komoly büntetések járnának, ha elmennék dolgozni. Senki sem lehet nyitva. Az utolsó hírek szerint május 4-én kezdhetünk újra munkába állni, de csak bizonyos feltételek mellett – reménykedett a fiatal nő. – A szabályokat jövő héten mondják majd el, várhatóan akkor kezdődik a második fázis. Most csak úgy mehetsz ki a lakásból, ha egy internetről letölthető formanyomtatványt kitöltesz. Ezzel igazolod magad, ha kilépsz az utcára. Ebben le kell írnod, hogy hova mész és miért, de csak a lakhelyedhez legközelebb lévő boltba mehetsz. Toscanaban pár napja már kötelező, hogy mindenkinek maszkban és kesztyűben kell kilépni az utcára. Itt, nálunk még csak ajánlott, de úgy látom, hogy az emberek betarják. Ha csak a szemetet viszik le, akkor is felveszik. A félelem mindig benne van az emberben, ahányszor csak kilép az utcára, vagy olyan helyre megy, ahol találkozhat emberekkel. A boltban is figyelünk egymásra, hogy azt az 1-2 métert ne lépjük túl. Az emberek kicsit furcsán néznek a másikra. Ha ennek vége is lesz május 4-én, és kimozdulhatunk, nem tudom milyen lesz az élet.”

Minden napra keresünk valamit

– Szerintem az a legfontosabb, hogy minden napra kell valamit találni – meséli Anikó. – Legyen valami elfoglaltság, akármilyen kis dolog is. De minden napra legyen valami. Például ma főzök, holnap rendbe rakom a polcokat. Minden napra ki kell találni olyan elfoglaltságot, ami kicsit eltereli a figyelmet a bezártságról.  Néha kicsit mozgunk. Van úgy, hogy kicsit elkülönülünk egymástól, akkor mindenki csinálja a saját maga dolgát, aztán pár óra múlva találkozunk és elmeséljük, mi történt. A vírus sajnos van, létező dolog. Vigyázzunk egymásra és tartsuk tiszteletben a távolságot! Senki nem tudhatja, ki a hordozó és ki az egészséges. Próbáljuk meg tisztelni azt, hogy igen, lehet, én az vagyok, de a másik ne legyen. Ha elmegyünk vásárolni, akkor úgy vásároljunk, hogy hagyjunk a másiknak is.

Anikó azt is elmondta, hogy a türelem mellett legfontosabb az odafigyelés. Akár csak a szomszédtól megkérdezni, hogy hozhatunk-e neki valamit a boltból, ha már nekünk muszáj mennünk. Nem is gondolná az ember, de ilyen helyzetben nagyon sokat számít. Ahogy mindenki, ő is várja, hogy helyreálljon minden, mert így még jobban hiányoznak a családtagok és a barátok.

Hajnes Rita