Árokba hajtott egy eszteregnyei nő

facebook megosztás

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.


Fotó: police.hu

Egy 24 éves eszteregnyei nő közlekedett 2020. április 29-én 13 óra 30 perckor a 7-es számú főútvonalon, Sormás irányából Nagykanizsa felé egy Renault típusú autóval, és az ahhoz kapcsolt utánfutóval. Haladása során megcsúszott és egy vízelvezető árokba hajtott, ahol az utánfutó felborult, valamint a jármű kidöntött egy jelzőtáblát tartó oszlopot is. A baleset során személyi sérülés nem történt - közölte honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A szolgálatban lévő állomány egy személyt fogott el, akit bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök három főt állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés egy esetben történt.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.