Arra kérek mindenkit, hogy ne keltsenek pánikot

facebook megosztás

Csend és nyugalom volt a hétvégén Újudvaron. A veszélyhelyzet elrendelése óta a településen is minden szükséges óvintézkedést megtettek a fertőzés elkerülése érdekében. Jakab Sándor polgármester szerint a lakosok betartják a kijárási korlátozás előírásait és csak szükséges esetben hagyják el otthonaikat. – Persze, sok kiránduló jelenik meg Újudvaron. Ez régen is így volt és most is így van. De hát a városi embereknek is ki kell valahova menni. A külterületeinkre is sokan érkeznek, de nem csoportosan. Inkább családdal vagy egyénileg, kerékpárral jönnek – ők, nálunk mindig szívesen látott vendégek. Ebben a nehéz helyzetben, mikor nekik is szükségük van egy kis zöldre, akkor is szívesen látjuk őket. De azt elvárjuk tőlük, hogy a szabályokat betartsák – fogalmazott Jakab Sándor, Újudvar polgármestere.

Mivel a kirándulók nem rohamozták meg tömegesen a települést és a helyiek is együttműködők, ezért nem volt szükség további szigorítások bevezetésére. Murakeresztúron is igyekeznek eleget tenni a kormány veszélyhelyzetben hozott előírásainak. Az óvintézkedések ellenére azonban a múlt hét végén megjelent a koronavírus a mintegy 1600 fős településen. – A beteg személyt kórházban ápolják, a közvetlen családtagok pedig hatósági karanténban vannak. Azok pedig, akik érintkeztek vele a kérésünkre, illetve önszántukból is többen jelezték, hogy önkéntes karanténba vonulnak – hangsúlyozta Polgár Róbert, Murakeresztúr polgármestere.

Polgár Róbert elmondása szerint a közösségi oldalán tett bejelentését követően kissé nyugtalanná váltak a keresztúriak. A polgármester azonban mindenkit arra kér, ne keltsen pánikot és továbbra is tartsa be az érvényben lévő korlátozásokat.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.