Az újrakezdés biztosítása a cél

facebook megosztás

A február végén elfogadott városi büdzsé több módosításáról is döntött már a napokban Balogh László. A városvezető közösségi oldalán folyamatosan beszámol az éppen aktuális rendelkezéseiről. Lapunk ugyanakkor azt is megtudta, hogy a legutóbbi feszült időszak ellenére az új költségvetés kidolgozásánál ismét kialakult egyfajta szakmai kommunikáció a polgármester és az ÉVE-frakció képviselői között.


Fotó: Horváth Zoltán

Balogh László (Fidesz-KDNP) Facebook-oldalán hangsúlyozta: a várható gazdasági világválságot szem előtt tartva alakul át a város költségvetése. Kiemelte azt is, hogy egyebek mellett az elmaradt városi rendezvényekre, valamint az elhalasztott Giro d`Italia kerékpárverseny kanizsai befutójára szánt összeget is átcsoportosították, így 150 millió forintot már elkülönítettek a veszélyhelyzet utáni újrakezdéshez. Mindemellett az általános tartaléknak és különböző zárolásoknak köszönhetően további 500 millió forint áll ahhoz rendelkezésre, hogy a jövőben elmaradó vagy radikálisan csökkenő adóbevételek ellenére is biztosítva legyen a város és a sok száz dolgozót foglalkoztató önkormányzati intézményrendszer működőképessége – olvasható a polgármester bejegyzésében.

Károlyi Attila (ÉVE) múlt heti számunkban arról beszélt, hogy fontos lenne, ha Kanizsán is működne az, ami például Zalaegerszegen, hiszen a megyeszékhely polgármestere, Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) az ellenzéki képviselőket is bevonta a veszélyhelyzet miatt meghozott döntéseibe. Arról is beszámoltunk, hogy az Éljen VárosuNk! Egyesület képviselői már kidolgoztak egy 33 pontból álló javaslatot a költségvetés átalakításához.

– Ez az első körös javaslatunk, amivel kapcsolatban polgármester úr már múlt héten jelezte, nyitott az egyeztetésre – említette Horváth Jácint, az Éljen VárosuNk! Egyesület frakcióvezető-helyettese. – Természetesen a költségvetésen kívül több más területen is vannak javaslataink. Elmondható, hogy a polgármesterek ebben a mostani helyzetben nemcsak a saját pártjukból való képviselőket vonják be a döntéshozatalba, hanem a másik oldalon ülőket is. Ez fontos lenne nálunk is, már csak azért is, hogy bizonyítsuk a közös kiállást. A költségvetés, amit február végén elfogadott az önkormányzat, az jelen pillanatban már nem érvényes, hiszen mind a bevételi, mind a kiadási oldala jelentősen át fog alakulni. Először a bevételi oldallal kell foglalkozni, hiszen hatalmas adóbevétel-kieséssel zárjuk a 2020-as évet. Az idegenforgalmi adóbevételünkről például szinte teljes mértékben le kell mondanunk, akárcsak az iparűzési adóbevételünk legalább 25-50 százalékáról. S emellett még a cégek is várnak különböző könnyítéseket az önkormányzattól.

A kisvállalkozók megsegítése érdekében Balogh László jelentős bérletidíj-csökkentést jelentett be a héten. A polgármester rendkívül fontosnak tartja a kormány járvány megfékezésére irányuló rendelkezéseinek fegyelmezett végrehajtását, ugyanakkor a rendelkezésére álló eszközökkel aktív szerepet kíván vállalni a vállalkozásokat sújtó károk mérséklésében. Az önkormányzat elemi érdeke, hogy az iparűzési adót fizető, nagykanizsai polgárokat foglalkoztató vállalkozások a veszélyhelyzetben is talpon maradjanak, ne szűnjenek meg. A kanizsai kisvállalkozások segítése ezért oly módon is indokolt, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő nem lakáscélú helyiségek bérleti díját az érintett vállalkozások számára átmeneti jelleggel, a veszélyhelyzet idejére 70 százalékkal csökkenti a város – fogalmazott a városvezető közösségi oldalán.

A bérleti díjakkal kapcsolatban Horváth Jácint további csökkentést is indokolt lépésnek tartana.

– A 100 százalékos elengedést javasoljuk, amíg ezek az üzletek nem tudnak újra kinyitni. Számításaink szerint egyébként 500 millió forintot meg lehet takarítani a város költségvetéséből, de ez önmagában szinte biztos, hogy nem lesz elég, így további csökkentéseket kell eszközölni a kiadásokban.

Jelen állás szerint a költségvetés körüli munkákban folyamatos lesz az egyeztetés a polgármester és az ÉVE-frakció tagjai között.

Mikó-Baráth György

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.