Banki alkalmazott sikkasztott a bankjegykiadó automatákból Zalában

facebook megosztás

Sikkasztás miatt emelt vádat a Keszthelyi Járási Ügyészség egy nő ellen, aki banki alkalmazottként a munkaadója keszthelyi és zalaegerszegi fiókjának bankautomatáiból, azok feltöltése során összesen több mint hárommillió forintot tulajdonított el.    

Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a 49 éves nő 2018 júliusa és 2019 októbere között ügyfélreferensként dolgozott egy bank keszthelyi, majd zalaegerszegi fiókjában. Mindkét helyen a feladatai közé tartozott, hogy a készpénzkiadó automaták bankjeggyel való feltöltése és ürítése után a pénzmozgást könyvelje a banki rendszerben.     

Az asszony a keszthelyi bankfiókban az ATM kiürítése és feltöltése során több alkalommal is készpénzt vett ki, amit úgy könyvelt le, hogy az automatából kivett összeget kevesebbnek tüntette fel a banki rendszerben. Miután átkerült a pénzintézet zalaegerszegi fiókjába, ott fiktív könyvelésekkel azt a látszatot keltette, mintha feltöltötte volna az automatát, a pénztárában így többletként jelentkező összegeket azonban sorra kivette.    

A nő a két bankfiókban összesen több mint hárommillió forintot tulajdonított el.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.