Elkötelezetten állnak a Kanizsai Dorottya Kórház dolgozói a várható betegek gyógyítása elé

facebook megosztás

Balogh László hangsúlyozta, az intézményben továbbra is nyugalom van, a kórházparancsnok is aktívan részt vesz a napi munkában a felkészülés időszakában. Az egészségügyi intézmény munkatársai arra kérik a  kanizsaiakat és a környékbelieket, hogy nyugodjanak meg, mert a kórház jó helyzetben van. A polgármester hozzátette, a jelenlegi információk szerint a megyében koronavírussal igazoltan fertőzött hét ember közül senki sem nagykanizsai vagy környéki. Balogh László tegnap a város rendőrkapitányával is egyeztetett. Berke László szerint a kanizsaiak megfelelő odafigyeléssel és kellő fegyelmezettséggel állnak a kialakult helyzethez. A rendőrség pedig továbbra is kéri a jogkövető magatartást, valamint a türelmes és együttérző hozzáállást.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.