Elmaradnak az idei ballagások

facebook megosztás

Búcsúzó daloktól hangosak április végén az ünnepi díszbe öltöztetett iskolák, idén azonban üresek maradnak az intézmények a ballagás napján. A végzős évfolyamok tanulói megértik a döntést, ugyanakkor sajnálják, hogy nem tudnak elköszönni egymástól és alma materüktől. – Bevallom őszintén, engem sokként ért a hír, amikor bejelentették, hogy március 13-ával lezárul egy szakasza az életünknek és ez pedig magával vonja a ballagást is. Sajnálatos dolog, hogy pont mi vagyunk az az évfolyam, akiknek nem lesz lehetősége méltóképpen elbúcsúznia az iskolájától és a tanáraitól. Félő, hogy üresség marad bennünk és ez a betöltetlen hely szerintem sokakat rosszul érint, ugyanis nincs meg a kerete az itt eltöltött négy évünknek – árulta el Bakos Fanni, a Batthyány-gimnázium tanulója.


Idén üresek maradnak az intézmények a ballagás napján

Fájó pont még a tizenkettedikesek életében, hogy az ilyenkor szokásos bolondballagást sem rendezhetik meg, valamint szerenádot sem adhatnak tanáraiknak. Koma Bence, a Mező-gimnázium tanulójának elmondása szerint osztálytársai közül, inkább a lányokat viseli meg a jelenlegi helyzet. Az internet adta lehetőségeknek köszönhetően viszont nem szakadt meg a kapcsolat köztük. – Napi szinten tartjuk a kapcsolatot. Nemcsak az online órák miatt – hiszen azokon is beszélünk, hogy mit kell csinálni – hanem azon kívül is. Mindenki beszélget mindenkivel, hogy ki hogyan bírja, hol tart a felkészülésben. Most nem tudunk máshogy támpontot szerezni, mint az iskolában, hogy ki hogyan áll, ezért így kell érdeklődnünk – mondta el Koma Bence, a Mező-gimnázium végzőse. 

Az elmaradt ballagásokat a Híradó által megkérdezett oktatási intézmények – amennyiben lehetséges – augusztus végén vagy szeptember elején pótolnák be.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.