Ismét várják a véradókat

facebook megosztás

Tizenötödik alkalommal szervez közösen véradást a Halis István Városi Könyvtár a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület és a Vöröskereszt. A kezdeményezés sikerét jól jelzi, hogy többször előfordult már, hogy negyvennél is több donor érkezett. Az első idei akció jövő szerdán, 12 és 16 óra között lesz. 

A hét éve tartó jótékonysági kezdeményezés a jelenlegi helyzetben sem marad el, hiszen a könyvtár kialakítása lehetővé teszi, hogy a donorok és a bibliotéka dolgozói betartsák az előírásoknak megfelelő távolságot. - Sikerült átalakítani az épületnek az első részét, így lehetővé teszi azt, hogy azok, akik vért fognak adni és az itt dolgozók, fizikailag nem is találkoznak. Sőt még azt is biztosítani tudjuk majd, hogy az azt követő napokban sem kell nekünk abba a térbe menni. A könyvtárban dolgozók és a vért adók is nyugodtak lehetnek abban, hogy a maximális biztonságot megpróbáljuk lehetővé tenni - mondta Czupi Gyula, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója.

A mai sajtótájékoztatón Budavölgyi Kálmán hangsúlyozta: szeretnék, ha minél többen csatlakoznának a programhoz, hiszen a vérre a veszélyhelyzet idején is nagy szükség van. - Legutóbb ősszel tartottunk egy közös véradást, akkor 49 fő jelent meg, köztük volt 7 új véradó. Összesen 126 emberélet megmentéséhez szükséges vér gyűlt össze. Ha ezeket a számokat megközelítjük, akkor elégedettek leszünk – fogalmazott Budavölgyi Kálmán, a Civil Kerekasztal Egyesület elnöke. A városi könyvtár civil közösségekkel és a Vöröskereszttel együtt már 2013 óta szervez véradást, évente két alkalommal. Legutóbbi közös akciójuk során 49 véradó nyújtotta karját.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.