Kormánybejelentés

facebook megosztás

Az egészségügyi védekezésre a költségvetés korlátlanul biztosítja a forrásokat

Minden olyan forrás, amely ahhoz szükséges, hogy a kórházak, az egészségügyi rendszer el tudja látni a feladatokat, nyitott előirányzatok vannak – jelentette be Gulyás Gergely a Kormányinfón. A miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott:  „Azt a heroikus küzdelmet, amelyet néhány kórházban már most,  és később sajnos vélhetően az egészségügyi szektor egészében fognak az egészségügyi dolgozók vívni, azzal is szeretné a kormány elismerni, hogy bruttó fél millió Ft-ot biztosít az idei évben valamikor a nyár elején az egészségügyi dolgozók számára, valamennyi egészségügyi dolgozó számára”

Gulyás azt is közölte: összesen 1345 milliárd forintot csoportosítanak át.

A szombati kormányinfo időpontjában 678 fertőzöttről, 58 gyógyultról, 32 elhunytról, és mintegy 11 ezer házi  karanténban lévő állampolgárról lehet beszélni Magyarországon.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.