Koronavírus - Asselborn: ki kell zárni a magyar kormányt az EU-s döntésekből

facebook megosztás

Ki kell zárni a magyar kormányt az európai uniós (EU-) döntésekből a a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvény miatt - mondta Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a Die Welt című német lap szerdai számában.    

Az EU legrégebb óta hivatalban lévő  külügyminisztere a Die Weltnek elmondta, hogy a járvány elleni védekezésről szóló törvény miatt Magyarország "politikai karanténba való".    

Ez azt jelenti, hogy a magyar kormány "nem foglalhat helyet az asztalnál az európai intézményekben".    

Egy olyan kormány, amely felett határozatlan ideig nincs parlamenti ellenőrzés, nem vehet részt a szakminiszteri tanácsok döntéseiben, amelyek minden embert érintenek az EU-ban - fejtette ki Jean Asselborn.    

A Luxemburgi Szocialista Munkáspárt (LSAP) politikusa hozzátette: a magyar kormányt azért kell kizárni a közös döntések meghozatalából, mert nem szabad belenyugodni abba, hogy az EU-egyik tagországának kormánya "diktatórikus".    

Mint mondta, "a jövendő nemzedékek nevében nem szabad megbékélni az egyre hangsúlyosabban megmutatkozó +orbanizálódással+, vagyis a mind inkább nyilvánvaló elfordulással a demokrácia legelemibb szabályaitól".

Werner Kogler osztrák alkancellár a Die Zeit című német hetilap csütörtökön megjelenő számában az előzetesen ismertetett részletek szerint kifejtette, hogy az "elfogadhatatlan" törvény miatt meg kell vonni az EU-s támogatásokat Magyarországtól. A Zöldek politikusa aláhúzta: nem látja, hogy miért kellene egy "féldiktatúrát támogatni demokratikus államoktól származó közös pénzekkel".   

A parlament hétfőn fogadta el koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvényt, amely szerint a veszélyhelyzet idején a kormány a jogszabályoktól eltérő rendkívüli intézkedéseket hozhat az emberek egészsége, a jogbiztonság és a gazdaság stabilitása érdekében.    

Varga Judit igazságügyi miniszter előterjesztésének kétharmados többséget igénylő rendelkezéseit 137 igen szavazattal 53 nem ellenében - sürgősséggel - szavazta meg az Országgyűlés.    

A törvény a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzettel összefüggő sajátos szabályokat állapítja meg.

MTI

Berlin az európai értékek fontosságát hangsúlyozza a járvány elleni védekezésről szóló magyar törvénnyel kapcsolatban

Az európai értékek és az európai életforma védelmének fontosságát hangsúlyozták német kormányzati szóvivők szerdán a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló új magyar törvénnyel kapcsolatban.    

Az Európai Unió (EU) csak akkor működhet értékközösségként, ha valamennyi tagja tiszteletben tartja és megvédi ezeket az értékeket - mondta Ulrike Demmer helyettes kormányszóvivő a minisztériumok szóvivőivel tartott szerdai berlini tájékoztatóján a magyar jogszabály megítélésére vonatkozó újságírói kérdésre.    

Hozzátette: a tagállamok indokoltan lépnek fel nagy elszántsággal a koronavírus-járvány fenyegetése ellen, de az állampolgárok védelme és a válság leküzdése mellett az európai értékeket és életformát is meg kell őrizni, ezért rendkívül fontos, hogy járvány miatt bevezetett vészhelyzeti intézkedések "ne menjenek a(z EU-s) szerződésekben rögzített alapelveink és értékeink rovására" .     

Kiemelte, hogy a demokrácia nem működhet szabad és független sajtó nélkül, a hatalmi ágak szétválasztásának elvét tiszteletben kell tartani, az egészség megóvására tett intézkedéseknek pedig meg kell felelniük az arányosság követelményének.    

Maria Adebahr, a külügyminisztérium szóvivője aláhúzta, hogy éppen ezen tényezők miatt "aggodalomra ad okot" egy olyan vészhelyzeti törvény, amely időbeli korlátozás nélkül széles körű jogosítványokkal ruházza fel a kormányt.    

Hozzátette, hogy Michael Roth, a külügyminisztérium európai ügyekért felelős államminisztere telefonon tárgyal a törvényről a magyar igazságügyi miniszterrel, Bärbel Kofler, a szövetségi kormány emberi jogi megbízottja pedig állásfoglalást adott ki az ügyben.    

Az állásfoglalás szerint válsággal terhes időkben hatalmas jelentősége van a sajtó és a véleménynyilvánítás szabadságának, és a jelenlegi rendkívül nehéz helyzetben kiemelten fontos, hogy az EU tagországai érvényesítsék az arányosság elvét.       

A parlament hétfőn fogadta el koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvényt, amely szerint a veszélyhelyzet idején a kormány a jogszabályoktól eltérő rendkívüli intézkedéseket hozhat az emberek egészsége, a jogbiztonság és a gazdaság stabilitása érdekében.    

Varga Judit igazságügyi miniszter előterjesztésének kétharmados többséget igénylő rendelkezéseit 137 igen szavazattal 53 nem ellenében - sürgősséggel - szavazta meg az Országgyűlés.    

A törvény a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzettel összefüggő sajátos szabályokat állapítja meg.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.