Látogatási tilalom - az ellátottak egészségéért

facebook megosztás

Magyarország Kormánya a 40/2020.(III.11.) Korm. rendeletével az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki 2020. március 11. napjától.


Az intézményben a személyes látogatások helyett a telefonálás és az emailben való levelezés került előtérbe (Fotó: Gergely Szilárd)

Ezzel összhangban az Országos Tisztifőorvos a 2020. március 8. napján kelt 13305-8/2020/EÜIG számú határozatával a Magyarországon működő összes fekvőbeteg-ellátó és bentlakásos szolgáltatást nyújtó szociális intézményben látogatási tilalmat rendelt el. Ennek céljáról és részleteiről Koller Jutka, a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény intézményvezetője adott tájékoztatást.

- A látogatási tilalomra vonatkozó határozatát a Tisztifőorvos a 13305-16/2020.EÜIG számú határozatával 2020. március 17-től visszavonásig módosította és kiegészítette. Ez a határozat kiterjed már az összes szakosított szociális ellátást nyújtó intézményre, a gyermekjóléti alapellátás keretében működő családok átmeneti otthonára, a gyermekvédelmi szakellátást biztosító intézményekre és a javítóintézetekre egyaránt. A látogatási tilalom célja az ellátottak és a gyermekek védelme, megóvása a járványveszélytől.

- Idős hozzátartozóikkal mi módon tarthatják a kapcsolatot a családtagok?

- Az otthonban szigorúan követjük az EMMI és az Országos Tisztifőorvos útmutatóit, illetve a személyes tapasztalatunk, gyakorlatunk és szakértelmünk alapján ezen felül is hoztunk intézkedéseket az idősek és a dolgozók védelmében. Az intézkedések fontos része volt a hozzátartozókkal való kapcsolattartás módjának kialakítása, a változásokról való folyamatos tájékoztatás, valamint az idősek és a dolgozók felkészítése az új helyzethez való alkalmazkodásra. A személyes látogatások helyett most a telefonálás és az emailben való levelezés került előtérbe, de jó időben, amikor az idősek a friss levegőn tartózkodnak, akkor megengedett az integetés és kerítésen keresztül, szigorúan betartva a kellő távolságot, a beszélgetés. Hívások esetén a kollégák az e célra rendszeresített mobiltelefonokat az idősekhez viszik, így biztosítják számukra a hozzátartozókkal való közvetlen beszélgetést, és természetesen az idősek is hívhatják hozzátartozóikat ezeken a telefonokon. Az idősek állapotában esetlegesen beálló változásról (például egészségi állapot) minden esetben a kollégák telefonon értesítik a hozzátartozókat, de készítettünk már fényképeket is az idősekről és privát üzenetben elküldtük hozzátartozóiknak, akik ezt nagy örömmel fogadták. 

A látogatási tilalom kiterjesztésével egyidejűleg az Országos Tisztifőorvos intézmény-elhagyási tilalmat rendelt el, amelynek célja szintén az ellátottak és a gyermekek egészségének védelme a járvány intézménybe történő terjedésének megakadályozásával.

- Az intézmény-elhagyási tilalom alól kik kaptak felmentést?

- A tilalom alól csak a hajléktalanok éjjeli menedékhelyei, valamint a hajléktalanok átmeneti szállásához – és bizonyos esetekben – a nappali melegedőhöz kapcsolódó külső férőhelyek, továbbá a családok átmeneti otthonának külső férőhelyei és a félutas házak kaptak felmentést. Az Országos Tisztifőorvos határozatában egyúttal – az éjjeli menedékhelyek kivételével – azonnali felvételi zárlatot rendelt el Magyarország összes szociális szakosított ellátást nyújtó intézményében. Az Országos Tisztifőorvos 13305-19/2020.EÜIG számú 2020. március 19-én kelt határozatával kiegészítette a 13305-8/2020.EÜIG számú és a 13305-16/2020. EÜIG számú határozatait, melynek értelmében az egészségügyi szolgáltatóktól átadásra kerülő személyeket a szakosított szociális intézmények kötelesek átvenni.

- Az átvételnek is szigorodtak a feltételei?

- Az EMMI által kiadott útmutató rögzíti, hogy az átvétel feltétele az átadásra kerülő személy negatív koronavírus tesztjének benyújtása, valamint egy nyilatkozat arról, hogy az átadásra kerülő személy az átadást megelőző 14 napban megelőző-elkülönítő elhelyezésben nem volt. Amennyiben az egészségügyi szolgáltató a negatív koronavírus tesztet és a megelőző- elkülönítő nyilatkozatot nem nyújtja be, akkor az átvételt meg kell tagadni. A látogatási és intézmény elhagyási tilalomra való tekintettel az intézmény nem tagadhatja meg az igénybe vevő egészségügyi intézményből történő visszatérését, ha az igénybe vevő egészségügyi fekvőbeteg intézménybe történő felvétele közvetlenül az intézményből történt. Ebben az esetben az igénybe vevő ellátását 14 napig elkülönítetten kell biztosítani.

- Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a járványügyi helyzetre való tekintettel a gyermekvédelmi alapellátások, a gyermekvédelmi szakellátások és a szociális szakellátások vonatkozásában útmutatókat is kiadott. Milyen iránymutatást tartalmaznak ezek az útmutatók?

- Az EMMI segíteni kívánja a munkatársak veszélyhelyzet-fennállás alatt követendő eljárását. Az útmutatók az ellátottak védelmén túl, eljárási protokollokat tartalmaznak a szociális és gyermekvédelmi területen dolgozó munkatársak koronavírussal való megfertőződésének megakadályozására, így például higiéniai etikett betartását, védőeszközök, felszerelések alkalmazását, ellátottak szükség szerinti izolálását. Az útmutatóban foglaltak a veszélyhelyzet kihirdetésének időpontjától, 2020. március 11. napjától a veszélyhelyzet visszavonásáig érvényesek.

Koller Jutka az intézkedések bevezetésének előzményeire emlékeztetve kiemelte: 2020. január 30-án az Egészségügyi Világszervezet (a továbbiakban: WHO) az új koronavírus okozta járványt nemzetközi horderejű közegészségügyi–járványügyi szükséghelyzetté nyilvánította. 2020. március 8-ig már Magyarországon is több személynél diagnosztizálták a COVID-19 megbetegedést. Az eddigi járványügyi adatok alapján a COVID-19 megbetegedés súlyos formája elsősorban az idős és/vagy egyéb betegségben szenvedőket érinti és a fertőzés járványügyi jellegéből adódóan a zártabb közösségekben, intézményekben képes gyorsan elterjedni és nagyszámú, súlyos, esetleg végzetes kimenetelű megbetegedést okozni.

Bakonyi Erzsébet

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.