Látványos munkálatok a bagolai hulladéklerakónál

facebook megosztás

Fejlesztik a bagolai hulladéklerakót, ennek köszönhetően a jelenlegi depónia megteléséig, vagyis a következő 3-4 évben már nem lesz szükség nagyobb beruházásra. A több tízmillió forintba kerülő munkálatok során új nyomvonalat alakítanak ki a telepen közlekedő járművek számára, a következő években keletkező hulladék befogadásához pedig a depónia oldalát is megemelik.


A beruházás során új nyomvonalat alakítanak ki a telepen közlekedő járművek számára (Fotó: Horváth Zoltán)

Egymást követve érkeznek a hulladékot szállító járművek a bagolai telepre, ahol az elmúlt héten látványos munkálatok kezdődtek. Hogy mi indokolta az útfejlesztési beruházást, arról Ring Balázs, a Nagykanizsa-Netta-Pannonia Hulladéklerakót Üzemeltető Kft. ügyvezetője tájékoztatta lapunkat.

– Naponta több száz tonna halad végig a hulladéklerakóhoz vezető úton, jelen pillanatban viszont ott tartunk, hogy ez az út már nem szolgálja ki az igényeket. Ahogy telik a lerakó, úgy az utat is emelnünk kell, ehhez pedig szükség volt a nyomvonal módosítására – mondta Ring Balázs, majd hozzátette: az elmúlt évek legnagyobb munkája folyik jelenleg.

– A nyomvonalmódosítás elég lesz ahhoz, hogy a jelenlegi depónia a megteléséig tulajdonképpen nagyobb beruházást nem igényel. Több ezer köbméter földet szükséges megmozgatnunk, ami jelentős költséggel jár. A több tízmilliós nagyságrendű beruházást a Nagykanizsa-Netta-Pannonia Hulladéklerakót Üzemeltető Kft. saját forrásból valósítja meg.

A hulladéklerakóban nem állt meg az élet, a nyomvonalmódosítás mellett továbbra is zavartalanul közlekedhetnek a járművek. A beruházást végző cég várhatóan két héten belül végez a munkálatokkal. Nem ez lesz azonban idén az egyetlen nagyobb fejlesztés.


Ring Balázs (Fotó: Horváth Zoltán)

Ahogy folyamatosan telik a depónia egy szorító töltést is építenünk kell, amihez elengedhetetlen, hogy az oldalát körülbelül 2-2,5 méterrel megemeljük. Ez esetben előreláthatóan mintegy négyezer köbméter földet kell majd felhasználnunk – mondta az ügyvezető.

S hogy mit tartogat a jövő a bagolai telep számára, ahová csak 2019-ben 37 ezer tonna hulladék került elhelyezésre? Ring Balázs szerint ez egy rendkívül összetett kérdés. 

–  Ha a tavaly beszállított hulladékmennyiséget nézzük, akkor a kalkulációnk szerint 3-4 éven belül megtelik a depónia és szükségessé válik a bővítés. Erre vonatkozóan márciusban már meg is kaptuk az egységes környezethasználati engedélyt és komplett terveink is vannak. Ha ez megvalósul, akkor biztos, hogy 20 évre megoldódik a probléma. Az Európai Unió és a kormányzati törekvések azonban egyre inkább arra irányulnak, hogy a lerakókba a lehető legkevesebb hulladék kerüljön. A végső cél a körforgásos gazdaság kialakítása lenne, mely arra törekszik, hogy minél kevesebb olyan termék keletkezzen, ami a későbbiek folyamán hulladékká válhat. Egy uniós hulladékgazdálkodással kapcsolatos irányelv ráadásul a tagállamokat arra kötelezi, hogy 2035-re a települési hulladék lerakásának mennyiségét a jelenlegi értékek maximum 10 százalékára szorítsák vissza. A kérdés azonban az, hogy ez mennyire megvalósítható. Hiszen mindez ellentétben áll azzal, hogy a lerakó bővítése elengedhetetlen.


A jelenlegi kalkulációk szerint 3-4 éven belül megtelik a depónia (Fotó: Horváth Zoltán)

A hulladékcsökkentésben az egyénnek is nagy felelőssége van. Manapság gyakran hallani a „zero waste” kifejezést, ami magyarra fordítva nulla hulladékot jelent. Az élet minden területére kiterjedő környezettudatos szemléletmóddal egyre többen kívánnak azonosulni. Ez viszont a hétköznapokban nem kis odafigyelést és tudatosságot igényel.

– Mostanság kezd elterjedni ez a szemlélet, ezért elképzelhető, hogy a közeljövőben valamennyivel csökken a hulladék mennyisége. Ám ez nemcsak a lakosságon múlik, hanem a feldolgozó üzemeken, a szolgáltatókon is, melyek szintén fontos szerepet játszanak ebben a folyamatban – hangsúlyozta Ring Balázs.

Bár a törekvésekkel ellentétben az elmúlt években a lerakásra került hulladék mennyisége érezhetően nőtt, a koronavírus-járvány a hulladéktermelésben is érezteti hatását. Az ipari cégek már jelezték, hogy az általuk termelt hulladék mennyisége kevesebb lesz. Azt viszont még nem tudják a szakemberek, hogy mindez a lakosság szeméttermelését mennyivel csökkenti.

Nagy Éva

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.