Legyen állandó napirend

facebook megosztás

Legyen napirendje és állandó helye az otthoni tanulás idejére is a diákoknak - javasolja a szakember. Harmadik hete van Magyarországon tantermen kívüli, digitális munkarend az oktatásban. Ez a pedagógusokat, a gyermekeket és a szülőket is egyaránt új kihívások elé állította. A szakember szerint csak akkor lehet együttműködést elvárni a gyermekektől, ha pontosan értik, mi történik körülöttük. A Nagykanizsai Tankerületi Központ pszichológusa fontosnak tartja a mostani helyzet idején is a megfelelő napirend kialakítását és annak betartását. Sipos Edit azt javasolja, a felkelés ugyanabban az időben történjen, mint iskolába járás idején, továbbá legyen meg a tanulás, az étkezések, a pihenés, a játék, és a közös tevékenységek kialakult ritmusa. Mint mondta, a napirend jól strukturálja a napot, a rendezett, kiszámítható, átlátható körülmények között pedig megmarad a nyugalom, a szorongásszint nem emelkedik. Sipos Edit hangsúlyozta, legyen a gyermeknek egy állandó helye a tanulásra, egy asztal, amely most iskolapaddá válik.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.