Maszk készítés házilag, kézzel is lehet készíteni jó minőségű maszkokat

 

Kézzel is lehet készíteni jó minőségű maszkokat – állítják szakemberek. A  Kanizsa televízió Híradója által megkérdezett varrónő elmondta: némi kézügyességgel 10 perc alatt, és alig 150 forintból elkészíthető a védőeszköz. Az otthon készített maszkokra sokan különböző, egyedi díszítéseket is hímeznek, hogy egy kis vidámságot csempésszenek a mindennapokba.  

Mati Annamária már szinte az összes rokonának, ismerősének készített maszkot az elmúlt pár hétben. A szakember szerint nem igényel nagy kézügyességet a maszkvarrás, így – az alapanyagok beszerzése után – szinte bárki elkészítheti otthon is a védőfelszerelést. – Egy ilyen maszkhoz, amit most mutatok, szükségünk van egy 20x32-es méretű vászonra, ami mosható, vasalható, tehát fertőtleníthető. Szükségünk van még 2x18 centiméter gumira az oldalára. S nem kell mást csinálni, mint a vásznat, amit mondjuk otthon találtunk, kiszabjuk, dupla méretre. Félbehajtjuk, s ezeket a hajtásokat úgy csináljuk meg, hogy körülbelül. a felére csukjuk össze. Majd levarrjuk, a gumit, rárögzítjük a két oldalára, s készen is van a maszk - fogalmazott Mati Annamária, varrónő.

Annamária varrt már pandás, szmájlis, de még kalocsai mintás maszkot is. A külcsín mellett ugyanakkor elengedhetetlen a megfelelő védelem: a szakembernek egy speciális trükkje van arra, hogy miként nyújthatnak még nagyobb biztonságot az otthon készített maszkok. – Ha valaki még biztosabbra akar menni, akkor én olyat csináltam már, hogy nyitva hagytam a maszk egyik vízszintes oldalát, s oda lehet egy papírzsebkendőt, papírtörlőt belerakni, tulajdonképpen még egy plusz rétegnek - mondta a varrónő. A maszkok otthoni varrásához az interneten is lehet segítséget találni, például az amerikai egészségügyi hatóság weblapján szabásminták és az összeállítás lépéseit bemutató rajzok is vannak.