Önkéntes karanténban

facebook megosztás

Nem volt nehéz betartani a kéthetes önkéntes karantént, mondta a Kanizsa Televízió Híradójának egy külföldről hazatért kanizsai fiatal.

Akiket ismerek, akikről tudom, hogy kint voltak, 90 százalékban betartották – mondta a Híradónak Salamon Balázs, aki maga is kéthetes házi karanténban volt. A kanizsai fiatal a 14-ik, vagyis az utolsó napon adott telefonon interjút. Balázs januárban Stájerországban, a tiroli határtól 60 kilométerre vállalt munkát. Az eredetileg április 20-ig tartó szezon a rendkívüli helyzet miatt március 15-én véget ért számára, másnap már minden külföldi munkavállalónak el kellett hagynia a hotelt. Ugyan a határátlépéskor csak az olaszországi tartózkodást bevallóknak írták elő, azonban családjuk érdekében ő és kollégái is 14 napos önkéntes karanténba vonultak. Ez Balázs számára nem volt túlzottan nehéz, elmondása szerint leginkább edzéssel és filmezéssel tölte az időt.

– Az első pár nap volt nagyon furcsa, hogy egyedül van az ember. Napi kétszer edzettem, reggel és délután, teljesen nyugodtan, ahogy máskor is szoktam. Annyit, amit itthon, egy szobában meg lehet csinálni. Nekem vannak itthon súlyzóim, ez azért nagy segítség volt. Filmet néztem még, főztem, tehát elvoltam, nem volt olyan vészes - mondta Salamon Balázs.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.