Önkéntes Pont a #maradjotthon jegyében

facebook megosztás

„Segítsünk az időseknek!” felhívással olyan személyeket toboroz az Önkéntes Pont, akik önzetlenül segítenének rászorulóknak. A Civil Kerekasztal Egyesület Nagykanizsai Önkéntes Pont vállalja a koordinációs feladatokat a segítségre szoruló idős emberek és a segítők között, de tőlük függetlenül is arra bíztatnak mindenkit, ha tehetik, segítsék a környezetükben élő időseket.


Fotó: MTI

Az Önkéntes Pont egyéni igények szerint akár naponta és azonnal teljesíti a kéréseket, beleértve a hátrányos helyzetű családokat is. Laptopok és asztali számítógépek kerültek segítségükkel családokhoz, így biztosítva a lehetőséget a gyerekeknek a digitális oktatás megteremtéséhez. 

Bodó László, az Éljen VárosuNk! Egyesület önkormányzati képviselője önálló kezdeményezése március 18-án jelent meg a közösségi oldalán. Áprilistól már ő is az Önkéntes Ponton keresztül folytatja a tevékenységét.


Bodó László

- Felmerült bennem a kérdés, hogy miben és hogyan tudok segíteni, mert nem elég hajtogatni, hogy „maradjotthon”, tenni is kell érte valamit – hangsúlyozta Bodó László. - Az én körzetemben sok nyugdíjas él, 1-2 ismerősömnek egyébként is besegítek, így adódott az ötlet, hogy közzéteszek egy felhívást és ennyivel hozzájárulok a választókerületemben az idősek megsegítéséhez. Három személynek személyesen, heti néhány alkalommal intézem az ügyes-bajos dolgait. 

Bizalom nélkül nem megy

Az ÉVE önkormányzati képviselője szerint a bizalom nagyon fontos, hiszen nem olyan egyszerű egy ismeretlen idős emberrel felvenni a kapcsolatot.

- Előfordul, hogy beengednek a lakásukba, és így megismerhetem a nem mindig rózsás hétköznapjaikat, magánéletük pici szeletét. Fontosak a beszélgetések, még ha csak öt percig is tartanak, szájmaszkban, gumikesztyűben, a lépcsőházban kettő méter távolságot tartva. A gyógyszer kiváltásához a TAJ kártya fénymásolatát viszem, a bevásárlást követően pedig a kért árut, a blokkot és visszajáró pénzt egyeztetve adom vissza az idős hölgynek, úrnak.

Több mint 11 éve segítenek

Az Önkéntes Pont 2009 óta működik és foglalkoztat embereket. Most a járvány ideje alatt azoknak az időseknek, betegeknek vagy mozgásukban korlátozott embereknek próbálnak segíteni, akik nem tudják magukat ellátni. Természetesen olyanokhoz is eljutnak, akik megfogadják a szakemberek tanácsát és otthon maradnak.


Budavölgyi Kálmán

- A húszat meghaladta azoknak az önkénteseknek a száma, akik a felhívásunk után csatlakoztak hozzánk - mondta Budavölgyi Kálmán, a Nagykanizsai Önkéntes Pont vezetője. – Természetesen, ahol nagycsalád van, ott a fiatalok tudnak segíteni az idős szülőknek, nagyszülőknek, de ahol a fiatalok más településen laknak, ott felmerül a kérdés: ki az, akihez fordulhatnak az idős emberek. 

Az internet is segít, de akadnak csalók

- Közösségi hálókon próbáljuk ajánlani a segítségünket, így ismerősök és szomszédok tudják ezt közvetíteni az idősek felé, illetve az önkénteseink szórólapokat dobnak be a postaládákba. Sajnos megjelentek a „hiénák” - keseredett el az Önkéntes Pont vezetője -, akik pénzt szeretnének ebből csinálni és átverik az időseket. Aki hozzánk önkéntesnek jelentkezik, azt egyrészt ellátjuk védőfelszereléssel, szájmaszkot és gumikesztyűt adunk mindenkinek, biztosítva ezzel a napi védelmet. Emellett mindenkinek adunk egy megbízólevelet, ami azt tanúsítja, hogy a Nagykanizsai Önkéntes Pont bízta meg a segítő tevékenységgel az adott személyt, aki így a személyi igazolványával együtt tudja bizonyítani, hogy milyen jogcímen kereste fel az időseket.


Segítségnyújtás a vásárlásban, a gyógyszerek kiváltásában, vagy amire épp szükség van

Az önkéntesek toborzása után megkeresik a segítségre szoruló személyeket az önkéntesek közvetlen lakókörnyezetében (sorház, lépcsőház, utcarész). Az önkénteseket a személyes védelmüket szolgáló eszközökkel látják el, valamint megbízólevéllel. Csak ezután kezdik el a segítségnyújtást a vásárlásban, a gyógyszerek kiváltásában, vagy amire épp szükség van. Azt remélik, hogy az Önkéntes Pont felhívása sokakhoz eljut, így több egyedül élő, beteg, mozgásában korlátozott idős embernek tudnak segíteni ezekben a nehéz időkben. Várják a jelentkezőket, akik a legegyszerűbben a Civil Kerekasztal Egyesület Facebook-oldalán tudják felvenni a kapcsolatot a Segítő Pont munkatársaival.

Hajnes Rita – Körtvélyessy Vivien – Gerencsér Dóra

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.